Üdv mindenkinek.

Nekikezdek a harmadik, remélhetőleg remekbe szabott, és lebilincselő bejegyzésemnek.

Vasárnapot írunk, ami annyit tesz, hogy ma nem kell dolgozni. Ez lefordítva nálam annyit jelent, hogy a reggeli vitaminjaimat már sörrel veszem be. Kell egy kis lendület a naphoz. No azért nincs ez mindig így, de valahogy a mai napot kedvem volt egy jó búzával indítani..

Egy órát vesztettünk, amit egyetlen egy dolog tud kamillázni nálam, az pedig a következő:

-Gyerekek, tegnap kettesem volt a francia lottón.

8 egész eurót nyertem. Nem semmi, ebből jövőhéten már 4 szelvényt vehetek. Ha paraszt logikával számolunk, nekem pedig az van, akkor jövőheten már 8 találatom lesz. Már csak annak drukkolok, hogy ebből 5 egy helyen legyen. Ha így lesz, platina karókat rakunk, majd a szőlőbe, és az új traktorunkra rendelek metálfényezést is. És talán meg tudom rendelni majd a neten kinézett „Savallo” gumicsizmát. Ami ugye közelebbről vizsgálva nem egy olasz designer által tervezett divatcsizma, egyszerűen csak a Saválló jelzésről koptak le róla az ékezetek.

Azt hiszem lenne még pár baromság, amit nélkülözhetetlennek tartanék, amint megnyerem az eurómilliókat, de ezt most hagyjuk.

Térjünk vissza frankofóniába, biztos mindenki arra kíváncsi mik történnek velem a hétköznapokban.

Szerencsére van módom edzeni. Hétköznap kétszer is bemegyünk Epernay-be, a legközelebbi városba, és ott egy fitnesz terembe emelgetjük a súlyokat. Jót tesz nekem, és végre nem kell 20 kilós kövekkel bíbelődnöm, mint anno Sancerre-ben. Na de annak is meg volt a maga bája.

Itt a csigaevőknél nagyon nyugatiasan kondizgatnak az emberek. Kell venned egy belépőkártyát, amivel éjjel nappal bemehetsz a terembe, csak le kell húznod az ajtó előtt egyszer mielőtt belépsz.

Se recepciós, se személyzet. Néha ott egy csajszi, aki segít ha valaki beszorul a mellgépbe, de ennyi.

Képzelem mi lenne otthon. Kolompár Marlondbrandó és csapata a helyi Supershop kártyát megspékelve nyolcadmagukkal törnének be minden este, és szúrós szemmel néznének minden további vendéget, aki a „gépük” közelébe megy. Talán nem is éreznék jól magukat, mert nem Sterbinszky üvölt a hangfalakból, sőt még csak óriás tükrök sincsenek, ahol a garbóra kitett fukszaikat csodálhatnák, vagy éppen befeszített bicepszeiket nézegethetnék, ami mellesleg úgy néz ki, mint egy teleszart zokni.

Itt az edzés végén bárki kávét, teát készíthet magának, tiszta kulturált az egész. Szinte mindegyik futó, vagy tekerő gép előtt mini LCD tv-n nézheted éppen, hogy melyik pillanatban robban fel a Fukoshimai hőerőmű hatodik blokkja.

Két számomra is értékelhető dolog van. Az egyik egy nyugiszoba, ahol csendes zene szól, a padlón puha szőnyegek, a falon pedig 4 LCD tv-ről szólnak a javasolt tornamutatványok. Jómagam itt nyújtani szoktam, ami egyre jobban megy. Mire visszamegyek, a tavaszi spárgát, már nem csak főzni fogom a vendégeknek, hanem egy Prince szám dúdolása közben be is mutatom nekik.

Van ilyen nyújtópad is, ami még tetszik. Ezt úgy képzeljétek el, mint anno a Van Dame filmekben, mikor kötéllel nyújtották a pancser lábát, hogy tökéletes legyen a forgórúgása. Na én is be szoktam ezen állítani magamnak 2 perceket. Jó kis gyakorlat, picit mazo, de hát még idén szeretném eljátszani a fekete hattyút, úgyhogy valamit valamiért. Csak a nagy nyújtások, spárgák végzésével, nehogy a Hattyú helyett inkább a Diótörőre legyek alkalmasabb a végén.

A tánc már nagyon hiányzik. Folyton nézegetem a jobbnál jobb videókat a neten, és csüggedek, amikor valami menő programot talál ki már megint a stúdió. Tegnap be is sokaltam, úgyhogy az emeleten félretoltam mindent és nekiálltam bugizni. Kemény lehetett, aki nézte. A neten található House elemekkel kezdtem. Teljesen rutintalanul a forgásokkal akartam bemelegíteni, aminek az eredménye rögtön egy fél órás kényszerpihenő lett, mert úgy megfájdult a fejem az 5. tripla forgás után, hogy muszáj volt leülnöm, mert úgy szédültem, mint kezdő buzi a gőzben.

Kis kitérő után újra nekiálltam, és fel is vettem magam mint a nagyok. Majd miután visszanéztem annyira tetszettem magamnak, hogy a végén annyi videót csináltam, hogy egy egész estét betöltő filmet össze lehetne vágni belőle. A forgás meg már annyira ment a végén, hogy a kivitelezés közben érzett gravitációs nyomás miatt elneveztem Step Up 3G-nek.

Egy kis csemegét küldök, hogy nagyjából ti is lássátok lelki szemeitek előtt a Rural Dance-emet:

https://www.youtube.com/watch?v=997gTM0Repo

A mai napot ezzel a levéllel kezdtem, aztán lassan itt is az ebéd, majd délután megnézzük Flavien legújabb hóbortját. Vásárolt nemrégiben egy világháborús Jeep-et. Éppen felújítás alatt van, és átnézünk a garázsba, megsimogatni egy kicsit. Én is várom már, mert szeretem nagyon a veterán autókat.

Písz mindenkinek! Csók a családnak!

 Akkor magamat megerőszakolva nekikezdek második bejegyzésemnek. Valahogy sokkal nehezebben veszem mostanság rá magam, hogy megosszam veletek az itt történteket. Napközben sokszor eszembe jut pár sztori, de estére fáradtan már nem megy mindig a fogalmazás.

Eltelt egy hét mióta itt vagyok. Gondoltam, hogy gyorsan fog telni az idő, úgyhogy már meg sem lepődök ezen. Annyi minden terv fogalmazódik meg bennem nap közben, hogy nem is nagyon bánom ezt. valamennyire már várom, hogy hazajussak és nekikezdhessek a jobbnál jobb ötleteim megvalósításainak.

A napjaim remekül telnek. Azt csinálom amit a legjobban szeretek.

Egész nap a szőlőben vagyunk. Egy régebbi ültetvény támrendszerét újítjuk fel. Ami először a karók kihúzogatásával jár, majd az újak leverésével. Húzogatás, veregetés... otthon is csinálom, nade nem egész nap... Ma délután például két órán keresztül csak a fémhuzalokat húztam be mindegyik soron. A legtöbb ember negyed óra múlva feladta volna, mert megöli az unalom. De én egy percig sem unatkozom. Folyamatosan jár az agyam. Méghozzá azon, hogy az itt látottakat, tapasztaltakat, hogyan tudnám kamatoztatni otthon. Rengeteg szuper ötletem van már. Mind mind megvalósítható. Nagyon örülök ennek az útnak. A tavalyi is sokat jelentett nekem szakmailag, de ezzel az egy hónappal még teljesebb a kép, ami a francia szőlőtermesztést illeti. Nagy változásokon megy majd át a Birtok 3 éven belül, és az új telepítések is teljesen új szellemben születnek majd meg. Etyeknek még nagyon új lesz a dolog. Sokan nem fogják érteni, nem fogják tudni befogadni, sokan pedig idővel lehet, hogy követik majd. Egy biztos, az itteni minőség igazolja az elképzeléseimet. Megalkuvás nélkül fogunk a jövőben pontosan úgy szőlészkedni, mint ahogyan azt itt is teszik.

Champagne... Skacok, nem tudjátok elképzelni milyen mítosz, milyen fenséges pompa övezi ezt az italt. Amit itt és az egész világon kerítenek köré, az nem semmi. A buborékok szinte már egybeforrtak a szőke hosszú combú nők képével, az Aston Martin krémszínű bőrülésével, a párizsi aranyifjak világi életével... Másképp, más környezetben nem is szabadna fogyasztani.

Hozzáteszem, egy tutajos hosszú combú szőkével, még Mucsaröcsögén a gabonasiló mögött egy Lada hátsóülésén is szívesen kortyolgatnám...

Talán lesz még ilyen alkalom.

A szőlő és annak művelése egyébként nagyon durván formálja az embert. Megbabonáz. Aki nem esett ebbe a szerelembe, az talán be sem tudja fogadni amit most írok. A szőlő éretté tesz. :)

Tudatja veled, hogy az idő múlik. A fiatalság múlandó. Hétköznapokon talán eszedbe sem jut, hogy mire lesz időd az életedben. Amikor a szőlőben tervezgetsz hatványozottan gondolsz rá. A szőlőn ha alakítani akarsz, kell várnod 2-3 évet. Nem olyan mint egy sütemény recept, amit még aznap újra süthetsz, ha elrontottad. Amikor tervezel 10 években kell tervezned. Ma az egyik számolgatásnál ott tartottam, hogy:....és akkor én már 35 éves leszek, aztán amikor meg amikor … lesz akkor már 45. Kemény belegondolni, kimondani. És kemény lesz megélni. Visszaemlékeztem milyen voltam 10 évvel ezelőtt, és mi minden változott, majd belegondoltam mi minden fog változni a következő 10 év alatt. Nagyon jó játék volt, mindenkinek ajánlom, hogy szánjon rá 10 percet.

Vissza a szőlőhöz:

Kiismerni egy élet is kevés. Itt a franciáknál ötödik, hatodik, tizenhatodik generációk váltják egymást. Az előnyüket nehéz lesz ledolgoznunk. És talán nem is erre kell koncentrálnunk. Viszont mégiscsak elképesztő, hogy egy fiúgyermek itt Champagne-ban egy olyan vállalkozást vehet át, amiben az ükapja is dolgozott, és az ő tapasztalatait kell csak továbbgondolni. A hagyományt nem kérdőjelezik meg, hiszen itt az elmúlt több száz évben mindig a legnagyobb minőség volt a cél, sosem a mennyiség. Nagyon komoly ebbe belegondolni. Magyarországon most váltjuk a második generációt. Kommunikálhat bárki bármit, én csak megmosolygom amikor azt látom, hogy 1700-as évek óta borászkodik a család.... ugyanmár. A jelen helyzetben is a legtöbb szőlőtermesztő zsákutcában van. Szemfényvesztő borászokkal van tele a piac. Marketinggel egyenlőre mindent el lehet adni otthon. Persze minőségi, fizetőképes fogyasztóra is nagyobb igény lenne. Bízom benne, hogy idővel kialakul egy ilyen réteg, a sok szemfényvesztő pedig a hosszú évek alatt majd lemorzsolódik, és tényleg csak az értékek maradnak meg ebben a szakmában. Nagyon bízom benne, és remélem nem túl naívan.

Talán nem is szabadna foglalkoznunk a szemfényvesztőkkel. Lehet mindig is voltak és lesznek. Saját magukat becsapva ámítják a népet. Betegség szinten. Elég talán ha a saját munkánkra koncentrálunk, méghozzá maximálisan, és az hozza majd el számunkra a várt eredményt.

Magyarország legjobb pezsgője.... csak ezt ígérhetem. 2 év és kóstolhatjátok is...

Hosszú combúak talán valamivel előbb is, a gabonasiló mögött...

 Nos, akkor kezdjünk is bele. Lassan már egy éve, hogy befejeztem az utolsó blogbejegyzésem. Azóta sok idő telt el. Olykor eszembe jutott ez a kis elektronikus napló. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán otthon is kellene pár sort írnom esetenként, ha történik velem valami nem hétköznapi. De a saját környezetemben olyan nehéz különbséget tennem szokványos és különleges között, hogy nehéz eldöntenem, egy egy történet mennyire kötné le a szíves olvasót.

Itt franciahonban sokkal egyértelműbb számomra, hogy mi az a furcsaság, ami az otthonülőt megbotránkoztatja és mi az ami nem.

Ezen sorok a franciaországi Champagne tartomány, Vandieres nevű kicsiny falujában születnek, ahol még rajtam kívül 300 helybéli hajtja álomra éjszakánként a fejét.

A mai volt a harmadik napom itt, és egyben az utolsó munkanap e héten.

Champagne, mint azt a legtöbben jól tudják, elsősorban a pezsgőjéről híres. Innen ismert szerte a világban.

S mivel idővel én is a pezsgőm miatt szeretnék híres lenni szerte a világban, így úgy gondoltam nem ártana következő felfedezőutamon ezen tájat bejárnom, és az itteni szőlősdombokat meghódítanom.

Nagy szerencsémre a tavalyi évben jó barátságba kerültem Flavien-nel, aki két hosszú hónapot töltött el nálunk Etyeken. Rengeteget segített nekünk a szőlőben és a pincében is egyaránt, sokat mesélt nekem hazájáról és világ egyik legismertebb italáról, a Champagne-ról.

Sorsszerű volt, hogy meglátogassam őket a következő évben.

Kedden délben indultam Budapestről. Ezúttal a légi közlekedést preferáltam a közútival szemben. Azóta is gondolkozom, hogy helyes döntés volt-e. Minden bizonnyal sokkal rövidebb és kényelmesebb az út ebben az esetben, viszont itt helyben igencsak korlátozva vagy autó nélkül.

Gondoltam, hogy majd Flavien visz mindenhová ahová akarom. Nos ez úgy módosult, hogy visz mindenhová ahová akar. Na de nem nagy ügy, kicsit többet ülök itthon a fenekemen. Több időm van viszont olvasni, elmélkedni, tervezgetni.

Az itteni szőlőmunkában talán ez a legvarázslatosabb. Egész nap nem hallasz egy magyar szót sem. Nem csörög a telefonod, és nem kell törődnöd a megannyi kötelező programmal. Otthon sokszor elveszek a részletekben. A sok-sok program, kóstoló, főzés, különböző megjelenés miatt annyi felesleges terhet rakok a saját nyakamba, hogy azt a nagyon egyszerű fantasztikus dolgot veszítem szem elől, hogy milyen gyönyörű is ez a szakma, amit művelek.

Itt külföldön csak ketten vagyunk. A természet meg én. A szőlősorok és gondolatok a fejemben. Mindkettőben rendet kell tennem. A rendrakáshoz pedig csak nekiállni nehéz. Utána remek érzés lesz úrrá rajtunk, mikor csendben élvezzük a rendet. A szobánkban, kertünkben, a lelkünkben.

Tudom ez az első bejegyzés kicsit légiesre sikerült. Ígérem a továbbiakban a megszokott formámat hozom majd. Valahogy most ezt dobta a gép.

Szóval a család és a környezet:

Vandieres semmiben sem tér el a méretéhez hasonló francia vidéki falvak ábrázolásától. Sok szép ízléses ház, mind mind helyi terméskövekből. Gyönyörűen művelt kertek, formára nyírt sövények és fák. Unalmasan szép minden. A kocsik zöme francia, az emberek zöme pedig nagy orrú és ronda. Nyelvjárásukat pedig még egy-két pentagonbéli kódtörő is csak telefonos segítséggel fejtené meg.

A ház ahol lakom nagy. Módfelett nagy, főleg ha a 3 lakót nézem. Igazi családi ház, ahol még az unokáknak is helye lenne. Jómagam a 3. emeleten kaptam helyet, ahol anno Flavien nővére éldegélt. Elképesztően ihletően hatnak rám a rózsaszín és piros árnyalatok a szobámban. Az elhagyott plüssmacik és megkopott Backstreet Boys pószterek mellett, régen használt sminkkészletek és hajcsattok hírdetik, hogy ez bizony egy lányszoba. Reggelenként, mikor felkelek, a tükörbe vetett első pillantásom ébreszt fel teljesen lányos zavaromból, és akkor tudatosul bennem, hogy a tükörből visszaköszönő sármos borostás fiúka nem Kevin a BSB-ből, hanem jómagam.

Általában 7kor kelek, gyors tisztálkodás után már fél 8kor reggelizem.

A gasztronómia itt megér egy külön bejegyzést, úgyhogy most ettől eltekintenék, de sajnos nem egy michelin-es chef a muter. Ez van, minden nem lehet tökéletes. Specialitésa a sótlan ételek, ha létezik ilyen kategória.

Ha már anyukánál tartunk, bemutatom a három tagú családot. Flavien, aki tartja bennem a lelket és hitet, hogy ez egy normális család és nem fog valamelyik tagjuk éjszaka álmomban beleharapni a fülembe.

Ő egy normális, fiatal srác, mindenféle túlzás nélkül. Huszonévesen, a családja ötödik generációjaként veszi át édesapjától ezt a remek vállalkozást. Nem büdös számára a munka, tudatosan építi fel életének minden pillanatát.

A muterről még sokat nem sikerült kiderítenem. Igazi családanya, aki napközben az irodában fogadja a vendégeket, árulja a Champagne-t, ebédkor és este pedig étellel látja el a családot. Kacaja az Alf című sorozatban hallható műnevetésekre emlékeztet. Olyan hihetetlenül aranyosan idegtépően vicces.

Apuka önmaga karikatúrája. Szerintem ha a Vörösmarty téren leültetnénk egy karikaúristának, hogy készítsen róla egy portét, az ott helyben feladná a harcot.

Nem értem sosem, hogy mit mond. Szerencsére Flavien legtöbbször fordít. Vicces, hogy az apját fordítani kell, de úgy látszik őket ez nem annyira zavarja. Szarik rá, továbbra is hadar, és nehéz összetett mondatokat használ. Nem érti, hogy miért nem értem amit mond.

Pedig nekem egyre jobban megy a francia. Körülbelül már tolom annyira, mint Jerzy a magyart.

Kíváncsi leszek ezalatt az egy hónap alatt mennyit fejlődöm majd!

Üdv mindekinek!

Kiss the Chef...

Legalábbis a blog. A részemről. Az elkövetkező egy hetem, amit még itt töltök, annyira forgalmas, túlzsúfolt és elképesztően szórakoztató lesz, hogy sem időm, sem pedig kedvem nem lesz, hogy az internetet fürkésszem, és hogy a megkezdett blogot tovább bővítgessem. Talán a legviccesebb sztorik még csak ezután következnek, de az nyugtasson mindenkit, hogy ezeket az eseményeket már személyesen fogom elmesélni mindenkinek, akár külön-külön is.

S, hogy mivel fejezzem be ezt a majdnem két hónapnyi bejegyzésrengeteget? Mindenféle összegzés, tanulság nélkül gondoltam. Mert amit itt kint megéltem, megtanultam, és amilyen irányban változtam, azt itt belül hordozom magamban. Lehet, hogy butácskán hangozna leírva. Így meg sem próbálkozom vele!

Jöjjön inkább az utolsó két nap, és még ami eddig kimaradt:

Csütörtökön és pénteken a Tour de France-tot néztük meg.

Örjítő melegben érkeztünk a helyszínre, a meghírdetett érkezés előtt negyed órával. Ez azt jelenti, hogy minden városszakasznak az érintését időre meghírdetik, hogy le ne maradjon valaki róla véletlenül. Na most mi még véletlenül sem maradtunk le róla, mert mikor odaértünk a hangosbemondón nagy örömmel tudatták velünk, hogy már csak 74 km-re vannak. Na mondom az fasza, kocsival is egy óra. Sokat vártunk, nagyon sokat. És ez ott a kibírhatatlan hőségben még többnek tűnt. Csak én 4 embert láttam, akit hordágyon vittek ki a mentők, régi hyperes korszakomat idézve. Csak itt az átlagkorosztály kicsit korosabb volt. Volt olyan pillanat, hogy én is elgondolkoztam, hogy ájuljak-e? Szinte halucináltam a hőségtől. Mell allakú, sör ízű fagylaltokat láttam a szemem előtt.

Ebből az álmomból aztán Baptiste barátom ébresztett fel, amikor a második kör söricilint hozta a számomra!

Nagy nehezen aztán eljött a már csak 20 km, amit a márcsak 10 és végül a márcsak 5 követett. Amikor márcsak 2-re voltak elővettem a fényképezőgépem, és méregettem milyen beállításból is csináljam a saját célfotóimat. No nem igen kellett volna ezzel sok időt töltenem, mert abban a pillanatban, hogy feltűnt az első bringás lemerült az aksim és se kép se hang.

A szememmel azért rögzítettem, és még jópár átbulizott éjszaka után is fogok tudni majd emlékezni rá. Arra a 25 és fél másodpercre, ami alatt elszáguldott előttünk az összes versenyző. Vicces, a tévében valahogy úgy tűnik hosszabb menet. Élőben hipp hopp érik egymást a bolyok. És gyorsak a skacok azt kell,hogy mondjam.

Másnap, mivel ugyanabból a városból indultak azért sikerült megörökítenem jópár pillanatot. A versenyzőket megelőző karaván színes, díszes reklámkamionjait, vagy épp a tegnapi győztest a sárga dresszében.

Montargie, vagyis ahol aznap volt a verseny egyébként egy különleges francia városka. A francia Velencének is nevezhetném. Sok kis kanális kavarog a városon belül, és Velencét idéző hidakkal van tarkítva a számtalan hangulatos utcácska.

Hazafelé aztán még egy érdekességet sikerült szemügyre vennem. Egy hidat a Loir felett. Na ez még önmagában nem érdekes, de ami most jön azon beszartok: a híd nem autóknak van, hanem hajóknak! A hídon vagy a hídban, nem is tudom hogy helyesebb, víz van. A hídon pedig egy kis kanális megy keresztül. Mindez kb 10-15 méteres magasságban a Loir folyó felett. Hihetetlen és lenyűgöző látvány. Pontosan sajnos nem tudom mikor építették, de ha jól emlékszem száz évnél idősebb már a híd, ami szintén csodaszámba megy!

Ennyi volt a hétvégi memoárom. Ma szombat van, és olyan pihizgetősen, semmittevősen telt. Kell, hogy ürüljön a tudatom, meg rápihenjen a jövő hétre, ami meglehetősen tartalmas lesz, és talán kissé túlfeszített is. Ma módom volt kicsit szemügyre venni a hazafelé utat, és az útbaeső csillagos éttermek weblapját. No majd meglátjuk mire jut idő, s pénz.

Fejezem soraimat kedves hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, hogy egy klasszikust idézzek, nagyon szépen köszönöm a két hónap alatti támogatást, bátorító szavakat, kommenteket. Mint azt már egyszer egy fórumon hangoztattam, csak azokat a megjegyzéseket vélem őszintének rólam, amelyek hízelgőek a számomra!

Sokan így voltatok ezzel, és ez a blog sem sikerült volna ilyen nagyszerűre, ha nem kapok ihletett tőletek, hogy megosszam veletek itteni "sanyarú" sorsom!

Üdv mindenkinek! Au revoir, ahogy a francia mondaná, és á bientót! Mostmár tényleg csak pár nap és mindenkivel viszontlátjuk egymást!

Bárhogy is számolom, a holnapi lesz az utolsó napom. Eléggé vicces mégcsak leírni is.
Olyan gyorsan elment ez a két hónap, hogy csak na. Persze azért tartamas volt.
Látszólag tűnik úgy, hogy elrepült, ha visszagondolok rengeteg dolog történt velem.
Dicsekedhetnék a sok felejthetetlen élménnyel, de a legtöbben ezeket már ismeritek.
Olykor nagyon lassan teltek a percek, főleg munka közben tűnt hosszúnak egy egy óra.
Gondolkodni aztán volt időm mindenen, arra nagyon hasznos volt ez a kis kiruccanás.

Sok minden eszembe jutott, próbáltam memorizálni meg jól átrágni a sok új gondolatot.
Zavaros dolgok tisztultak le bennem, sok minden a helyére került, vagy az új helyére.
Üdülésnek is jó volt egyben mert otthon tudtam hagyni sok felelőséget, napi dolgokat.
Lényegében azért mégiscsak kemény munka volt, amit azért többnyire szerettem.
Innentől az elkövetkező egy hét lesz talán a legszórakoztatóbb, legélménydúsabb.
Nagy nehezen jövőhétre megkapom az ösztöndíjamat is, szóval lesz pénzem is végre.
Az biztos, hogy mivel az utolsó héten kapom, a legtöbb vásárolt dolgot hazaviszem.
Piszok jó szalámikat és sonkákat fogok belőle venni, mert kb csak kaját lehet majd.
Olyan pástétomokat melyek otthon nincsenek, így legalább ti is kaptok valamit!
Tiszta jó érzés már arra gondolni, hogy jövőhéten mindenkivel találkozhatok akár.

Zavarodott gondolataim között egy dolog hagyta el a figyelmemet, amit most pótolok.
Sok szeretettel gondolok mindig minden barátomra egyaránt, hiányoztok egytől egyig!
Úgy gondolom ma mégis kitüntetett figyelmet kap valaki. Neki szólnak mai kezdőbetűim!
!

Igen, igen igen! Több hét fáradhatatlan keresgélés, jópár álmatlan éjszaka, és izzasztó nappal után megtaláltam amit kerestem! Pedig ott hevert az orrom előtt, akár minden nap találkozhattam volna vele, de mégsem. Úgy várt rám, mint egy feldühödött, megcsalt Mónika show szereplő a színfalak mögött! Várta a megfelelő alkalmat, hogy "színre" lépjen. És láss csodát, ez a pillanat ma jött el. S, hogy mit kerestem ezidáig? A legszebb, legkifejezőbb, legigézőbb francia mondatot ami valaha elhagyta egy csigaevő száját! Ez pedig nem más kérem, mint: Demain, Tu faire qu'est que tu veux! azaz: Holnap azt csinálsz amit akarsz!

Át tudjátok ezt otthon érezni? Az utolsó hetem utolsó keddjéről van szó, és nem a szőlőben fogom tölteni a 8 órás munkám minden egyes percét, hanem szabadon gazdálkodhatok az időmmel. Azt csinálok amit akarok.

Csak annyival lehetne ezt a gyémántdarabot még tovább csiszolni, avagy úgy hangozhatna még mámorítóbban, ha Sophie Marceau ajkait hagyják el ezek a szavak, amint egy vadítóan lenge öltözetben egy jéghideg fehérboros palackból tölt egy pohárkányit a számomra, és közben kacéran odasúgja: Tu faire qu'est que tu veux avec moi ce soir! (amit csak akarsz velem ma este!)

Na jó, térjünk vissza a realitás talajára, hiszen valljuk be szegény Sophie-nak már lefőtt a kávé. Rég nincs már azok között a szimbólumok között, akik Hernyáktomira ihlettel volnának! :) Egyébként is az előző képpel kapcsolatban eszembe jutott egy Woody Alain mondás, miszerint: -Egyszer felhívott egy csaj telefonon, hogy menjek át hozzájuk, mert nincs otthon senki.... Átmentem és tényleg nem volt otthon senki!

Egy szó, mint száz, ahogy az alábbi ábra is mutatja lazulnak a hétköznapok, és a kezdeti robotmunkát átváltja egy sokkal emészthetőbb, emberbarátibb, naplopóbb életforma.

Minden azért van, mert befejeztünk mindenféle kézimunkát a szőlőn a szüretig. Szépen a helyére dugdostuk az összes kócos szőlővesszőt, és ezentúl mostmár csak gépekkel fogják művelni, fazonírozni a "tőkék vesszőjét".

Így az utolsó két hetem szinte teljes nyugalomban, stressz és talán munkamentesen fog eltelni. Végre befejezhetem az összes elkezdett könyvemet, s talán még arra is marad idő, hogy tanuljak egy kis francia nyelvtant. Ki tudja? Egy biztos a mai estémet beragyogja ez a tudat. Csak hogy halmozzam az élvezeteket, konkrétan rákérdeztem, hogy jövő hétfő és kedden lesz-e valami érdemleges munka, mert ha nem akkor lépnék Párizsba, mert Macinak akkor lesz két egymást követő szabadnapja, meg így megspórolok egy utat amit akkor kellett volna pluszban megtennem, amikor apuékért mentem volna ki a reptérre szerda reggel.

No, hogy az áhított információk se maradjanak el a vasárnap esti alakításomat illetően, el kell, hogy mondjam, hogy fantasztikusan sikerült. A lábamat is ledolgoztam, de megérte, mint mindig. Rupi (Chef úr) igazán büszke lenne rám, és talán valóban az is, mert lenyűgözte a francia társaságot a fiatal magyar padavan.

Persze apró balesetek voltak közben, mint ez szokásos is:

Reggel, tehát még vasárnap délelőtt szólt az öreglány, hogy tizenhárom főre számítsak összesen. Így is volt, "rutin"-ból azért 15 főre adagoltam a dolgokat, és úgy készítettem elő a terepet, hogy ennyi főre biztonságban, és nagy nyugalommal tudjam elkészíteni a megálmodott négy fogást. Természetesen a 13 fő helyett, estére összesen 23 fő töltöttem meg a teraszt, az apróchef legnagyobb "őszinte" örömére. Mit tehettem mást, magamra erőltettem egy közelről inkább csak vicsornak látszó mosolyt, és próbáltam vékonyabb, kevesebb szeleteket adni. :) Ahhoz képest, hogy egy alap háztartás kellékeit kellett használnom, egészen csinosan festettek a kreálmányaim. Sajnálatos módon a nagy igyekezet és szorgos munka közben már nem volt időm ezeket megörökíteni, de gondolhatjátok, hogy milyen szépek lehettek, ha elégedett voltam velük. A köretek, a húsok a szószok egytől egyig roppant jól sikerültek. Végre nem kellett izgulnom amiatt, hogy túl "véresnek" vagy "nyersnek" találják az egyébként kiválóan elkészített húsaimat. Itt még a gyerekeknek is alap, hogy félig átsütve kérik a húst. Mikor rákérdeztem a szülőknél, hogy esetleg a drazséknak jobban megsüssem-e, "egybehangzó" fejrázással jelezték, hogy eszembe se jusson.

A szószom megér egy mesét (miséhez most nincs kedvem): talán nyugat-európa egyik legdrágább barnamártását sikerült elkészítenem. Történt ugyanis, hogy vasárnap reggel a hentesnél, amikor kértem egy kis csontot pluszban a szószhoz, akkor kihozott egy egész borjúlábszárat a faszi, majd elkezdte nekem filézgetni. Én meg kérdően néztem rá, mondom mi a terved babám azokkal amiket lecsippentesz róla? Dobd csak hozzá, amíg rá nem vágok a kezedre!

Hozzá is dobta... meg azt a 20 eurot is a számlához pluszba amit ezért az 1 kg borjúhúsért felszámolt. Ha ehhez hozzáadjuk a zöldségeket, a vajat, az olivaolajat, a rezsiköltéget és nem utolsó sorban az én órabéremet, akkor már mindenki értheti mit értettem nyugat európa legdrágább szószán! :)

A lényeg, sikert aratott a főztöm. Nem győztek gratulálni, és bár kedvességből talán még annak is látszólag örültek volna, ha odaégetek egy rántotthúst, azért ez esetben le tudtam olvasni a szemekből, meg a kitunkolt tányérokról, hogy tényleg igazán el voltak ragadtatva!

Mikor mindenki elment és leültem egyetlen lelki társammal, a verejtéktől gyöngyöző borospohárral egy kerti székbe, újra éreztem a már már hiányzó, egésznapos konyhamunka után érezhető kellemes fájdalmat a lábamban. Igazi elégedettséggel tudtam lezárni a napot, újra meg tudtam mutatni számukra milyen is a magyar virtus!

mert már úgy néztem ki mint Tom Hanks a Számkivetettben. Az semmi, néha ilyen fél nap hallgatás után úgy is érzem magam. Kár, hogy nem hoztam egy röplabdát otthonról, kitehetném a szobám polcára beszélgetőtársnak.

Azért ennyire nem rossz a helyzet. Csudajól alakulnak a dolgaim. Hihetetlen módon egy lépést haladt az ösztöndíjam is, és ami még váratlanabb, és örömtelibb számomra, hogy nem hátra, hanem előre. 17 nap után sikerült végre feladniuk az aláírandó szerződést, amit én gyorsan küldjek vissza. Természetesen. Ne húzzam az időt! No comment!

Talán így a két hónapra nyert ösztöndíjam, (ha nem kell újabb 17 nap számukra ahhoz, hogy átutaljanak egy összeget), akkor jó lesz arra, hogy a hazautat tudjam belőle fizetni. Azért ez sem semmi. De erre még várjunk, mert elseje van vagy mi, a hazaút meg még csak 16-án lesz. Viszont az ördögöt se fessük a falra.

Két napja köveket cipelek. Nem a szivemen, a kezemben. Történetesen az egyik szép szőlőterületükön van egy hektárnyi "kis" folt, ahol a felszínre bukott kövek akkorák, hogy nem tud tőle a traktor talajlazítást végezni, így kézzel kell azokat összeszedni és feldobálni a traktor hátuljára. A sorok végén aztán ez a traktor beledönti a kövekkel teli "puttonyát" egy másik traktor négyszer akkora platójára. Két nap alatt három platót telítettünk meg, ami ránézésre sem kis teljesítmény. Pár házat fel lehetne építeni belőle.

Annyira rabszolga meló, hogy a cigánygyerekek nem vállalták. Komolyan mondom nem hittem a fülemnek. Az milyen? Azt mondja az állástkereső, lakókocsiban lakó, szinte vagabond kokeró gyerek, hogy: köszi én ebből a munkából nem kérek! - hát ezek szerint megteheti -

Engem nem zavar különösebben. Semmivel sem nagyobb feladat mint az eddigiek. A mai nap azért jobban kifárasztott, egy átlagosnál. Történt ugyanis, hogy tegnap szólt az öreg, hogy ma hamarabb kezdünk, a szokásos nyolc óra helyett hatkor, mert nagyon meleg lesz. Na mondom pöpec, én is ezt gondoltam, a legnagyobb ökörség kánikulában délben dolgozni. Hatkor már kint is voltunk a szőlőben és jó szokás szerint teltek a percek, órák... lassan letelt a négy órás műszak is... lassan már 11 óra volt, amikor már kicsit sejteni lehetett, hogy nem úgy alakul a nap ahogy terveztem. Lényeg a lényeg, délután kettőig dolgoztunk, de a végén azaz déltől már csak a moldáv genya meg én! Már nem tudtam, hogy a fejemre kössem a pólóm, vagy a hátamra rakjam. Vagyis választhattam a napszúrás és a leégés között. Végül kértem ebből is egy kicsikét meg abból is egy kicsikét.

(Mikor ezeket a sorokat gépelem, a minden nap elfogyasztott sárgarépáktól vadítóan bronzos bőröm elkezdett hámlani. Nem durva, és szerencsére csak egy nagyon finom felső réteg jön le a vállamról. Ha nem tudnám, hogy minden nap fürdök, azt hinném kosz.)

Amikor úgy fél kettő tájban a moldáv gyerek odahívott, és szólt, hogy valamit nem csinálok (szerinte) jól, és hogy figyeljek oda.... hááát csak a legnagyobb önuralmamnak köszönhettem, hogy nem küldtem el a büdös p*****a! Kánikulában okoskodni? Halál előtt? :D Egyébként is tele van már vele a tököm, és amennyire elnézem a többiek sincsenek vele elragadtatva. Mármint szimpátia szinten. A munkájára nem lehet kifogás. Én még az életben nem láttam ilyet, ez egy stréber szőlőmunkás, akinél a szakértelem és a sztahanovista hajlam keveredik némi kétszínű jellemvonásokkal, önmegjátszásokkal. Szóval vagy ennyire a szívén viseli a szőlőbirtok működését, vagy vetít. Fáradt vagyok hozzá, hogy ezt eldöntsem. Inkább legyűröm a maradék másfél hetet vele, aztán egy életre elfelejtem. :)

A többiek jófejek, velük nincs gond. Bár kétlem, hogy minden évben meglátogatnám majd őket! Biztosan tele ígéretekkel fogunk majd elválni, hogy ők jönnek jövőre hozzánk, aztán meg én megint. De ha jósolnom kéne, nem lesz egy életre szóló kapcsolat.

Vasárnap végre főzhetek. Vicc, hogy eddig húzódott. Bedobtam a kissrácnak, aki szintén szakácsnak készül, hogy lepjük meg a családot valamivel. Mivel vasárnap van itt a piac, így korán majd kimegyünk, megvesszük a legjobb alapanyagokat, és nyugodtan elkészítjük a család részére azt a 4-5 fogást, amit megálmodtam.

Tegnap viszont sokként ért, mikor bemondtak egy huszonakárhányas létszámot! Mondom gyerekek, ez nem így megy! Sem a konyha, sem a tányérok, evőeszközök száma, se semmi nem felel meg egy ekkora estélynek. Gondolom kicsit félreértették, és ilyen szedegetős, egytálételes kajákra gondoltak. Hát én nem!

A lebutított, tehát 15-20 főre is vállalható menü a következő lesz:

(magyarul írom a ti kedvetekért):

Aszalt szilvával töltött Chavignol-i kecskesajt, pirított magvakkal, kapribogyóval (és sütök hozzá jó magyar kenyeret, nem a hülye bagettükkel fogják tunkolni)

Sertésszűz paprikakrémmel (ala Rupi) sült fokhagymával és puliszkával

Kacsamell, hagymás törtburgonyával, vaníliás-balzsamecetes céklával

végül pedig a (számomra) elronthatatlan: Gyümölcsös sajttorta

Módfelett várom, mind a piacot, mind az esti vacsorát. Mind a véleményeket, mert a franciáktól dícséretet kicsikarni valami olyanra, ami nem hazai, na az az igazán a kihívás!

Üdv haza! Pusza

Ismét véget ért egy hét. Nem is akármilyen. Volt ebben minden. Bányamunka, gasztrókaland, rosszullét, felépülés, majd megint egy kis robot. Végre aztán péntek lett, és akár jöhetett volna a méltán kiérdemelt két napos pihenés. Ámde a szenvedélyek viharában, a másik szerelmemnek hódoltam, ami pedig nem más, mint a konyha. Sikerült betekintést nyernem Sancerre legnívósabb éttermébe, mely az elmúlt években sorra vasalta be számos egyéb francia kitüntetés mellett, a leghíresebb gasztrokalauz, a Michelin Guide (pl. 2010-es) ajánlását.

Nem kis izgatottsággal, és várakozással néztem tehát neki a szombati napomnak. A munka 9kor kezdődött. Aucher-ék kisebbik fia, aki épp a gyakorlatát tölti itt ebben az étteremben, természetesen a segítségemre volt mindenben, és előre felkészített az alap dologra. Még szakács nadrágot is kaptam tőle, sőt szakácskabátot is adott volna, de az nem jött rám. Sosem gondoltam, hogy van olyan szakácskabát, ami esetleg kicsi rám, de lásscsodát létezik ilyen.

Mikor megérkeztünk az étteremhez, megmutatta hol a bejárat... a vendégek számára, majd nagy léptekkel már siettünk is megkerülni az épületet, és egy romos, szakadozó fadeszkás fészerhez érkezvén, egy raklapot a bejárati réstől arrébbrakva beinvitált.

Akkor még csak az "áruátvevő" vagy "raktár" részbe érkeztünk. Minden magyar egészségügyi ellenőrnek kiakadtak volna a szemei. Az enyémnek is kissé szoknia kellett, de mivel az én lakhandim sem a rend mekkája, így hamar sikerült aklimatizálódnom a káoszhoz. A fészer sok sok tárolórekeszt, jópár hűtőt, mélyhűtőt, és temérdek bontatlan és már elhasznált palackot rejtett. Egymás hegyén hátán álltak a különböző gyümölcsös kosarak, zöldséges rekeszek és ládák, valamint a fűszernövények cserepei. Az utcáról beszűrődő fényen kívül csak egy helyről szökött be egy kis világosság, és ez a konyha volt. Beléptem az ajtaján és tudtam "megérkeztem", "otthon" vagyok. A konyha, ami többek szerint kicsi, szerintem ideális, barátságos és praktikus méretű. Egy kb 5 méter hosszú és 2 és fél méter széles helység, a legpraktikusabban berendezve. Mindennek helye van, és nem a szakszerűen megtervezett konyha alapján, hanem érzed, hogy itt minden szerszám, minden masina idővel a helyére került, és jó esetben még az idő vasfoga sem mozdítja el onnan.

A Chef: módfelett szívélyes, intelligens, igazán szórakoztató, és állíthatom, hogy egyben szórakozott szakember. Az a fajta, akit mindenki kedvel a közvetlensége, és egyedi humora miatt. Osztom azok véleményét, akik vallják, hogy a jó humor és az intelligencia egyenesen arányos. A bohóckodás, meg a hülyéskedés az más. Azt tud mindenki pár doboz sör után, s attól még nem válik humorossá az ember. Van az a jó mondás is, hogy nem mindegy, hogy egy okos hülyéskedik, vagy egy hülye okoskodik...

Szóval Didier a Chef az első perctől fogva szeretettel bánt velem, kiemelt a kis kuktái közül, akiket mellesleg csak idiótáknak hívott, meg bolondoknak (mindezt persze olyan kedvesen, hogy nem lehet rá megsértődni). Persze nem áltatom magam, ez csak annak szólt, hogy egy messziről jött férfiú elszántan kíváncsiskodik a francia gasztronómia iránt, ő pedig szerette volna ha egy szép emlékként gondolok majd vissza az éttermében eltölött időkre.

Így lesz.

Didier a konyhában, felesége felszolgálóként és háziasszony szerepben, két pincér kisegítővel, illetve két gyakornokkal a konyhában el is látják a napi teendőket. Talán az egyik legfontosabb szereplőt hagytam ki csupán, ő nem más mint Lulu a házikedvenc. Lulu egy kiöregedett, elhízott közepesméretű Sancerri vegyes (kutya). Ha fele ekkora lenne, el tudnám róla képzelni, hogy valami vadász, esetleg vizsla vér csörgedezik az ereiben. Ilyen méretekkel viszont eléggé nehéz a szabadjára engednem a fantáziámat e téren. Lulu nem is a fittségével hódít. Annál inkább az énektudásával. Minden kialkudott falat előtt kötelező a produkció. Vagy a lábát kell emelgetnie, vagy valami chansonra kell rákezdenie. Ez utóbbi nagyon viccesen hat. A Chef sorolja neki kiket utánozzon, Pavarottitól, Jacksonig, mindenkit ismer Lulu, és mindenkit utánoz is. Mondjuk megjegyzem mindenkit ugyanúgy utánoz, na de ez már részletkérdés, és igazán megengedett az elfogultság Lulu esetében.

Lulu nincs diétára fogva, nem nem. Itt nincs éheztetés kérem. Mindenki tömi, nem is csoda, hogy úgy néz ki ahogy. Nem tellik el 10 perc, hogy ne esne le valami a földre. Még azokat a kis cukkini meg paprika kockákat is felporszívózza, amit véletlenül szórunk le.

Na mondom a sok sok szemléletbeli, meg technológiai hasonlóság után még ez a Bijou párhuzam is, hát kész voltam teljesen.

Nem megyek bele a sok sok technikába, receptbe amiket tanultam, még akkor sem ha tudom, hogy páran szívesen olvasnátok. Legyen elég annyi, hogy java részét le fogom főzni otthon, és abból majd mindenki kap. Azon keresztül majd úgyis jobban át tudom adni az élményt amiben e két nap alatt részem volt.

Három műszakot sikerült lenyomnom a Sancerre-i Pomme d'Or étteremben Didier chef keze alatt, és jópár francia recept elsajátítása mellett egy jó nagy adag lendületet is kaptam tőle a további kuktáskodásomat illetően.

Őszintén állíthatom, hogy ugyanolyan nagy motivációs töltést jelentett ez a két nap a konyhában, mint az első pár hét a szőlőben, és ezért nagyon hálás vagyok.

Nem is gondolnátok, hogy mennyi minden új gondolat születik meg a fejemben a nap közben. Aztán mikor arra kerülhetne a sor, hogy mindezt (virtuális) papírra vigyem, a harmadára sem tudok már visszaemlékezni. lehet diktafonnal kellen járnom. vagy egyből a laptoppal. :)

túl vagyok a hét felén, és nem akármilyenre sikeredett ez a nap. A tegnap esti gasztrokalandom nem várt eredményt hozott. azaz annyi mindent kóstoltam, hogy valami nem tetszett a gyomromnak, és ez a mai napomra nagyon rányomta a bélyegét. A délutáni műszakot már nem is vállaltam, elég volt végigagonizálni a délelőtti 4 órás szőlőmunkát a tűző napon. hol a fejem fájt, hol a hasam csikart. vagány volt mindez 5 km-re az otthontól. a gondolataimat most inkább nem részletezném, így is sokan túlzónak véltétek a WC-s bejegyzésemet!

túléltem ezt a napot is, és pontot is teszek rá, nem egy kellemes emlék, szeretném, ha ezzel az eggyel be is fejeződne ezek száma.

És akkor jöjjenek a Sancerre hírek pár gondolat formájában:

az egyik reggel arra lettünk figyelmes Gená hajcsárommal, hogy a traktorok lakta garázs-hangár mellett 2-3 lakókocsi figyel, benne gyanúsan kormos színű egyedekkel. jómagam nagyon nem lepődtem meg, hiszen sok nyugdíjas pár hóbortja ez itt errefelé. vesznek egy ilyen lakókocsit, és azzal járják körbe a francia vidéket. komolyan nem értem őket. a -sokszor luxus- lakókocsi árából kifutná egy menő sportkocsira, és a különbözeten életük végéig hotelokban szállhatnának meg minden nyaralásuk alkalmával. de nem, ők a mini konyhát, mini wc-t, a mini hálószobát választják, csakhogy "otthon" érezzék magukat, és hogy minden alkalommal bekéredzkedhessenek valami kertbe, ahol leengedhetik a több napos teleszart wc tartályukat.

szóval én naívan meg is kérdeztem, hogy mi a szösz, itt nyaralnak? mire a hajcsárom csak annyit mondott: nem ezek munkát keresnek.

nem szaporítom a szót, megérkeztek Sancerre-be a faluvégi cigányok! másnap már össze is barátkozhattam egyik másikkal, merthogy 2 fiúka velünk dolgozik azóta. nem tudom, hogy kapnak-e pénzt, vagy csak ez az ő fizettségük, hogy ott parkolhatnak a garázs mellett, nem kérdeztem meg, annyira nem mozgat. Viszont nagyon érdekes közelebbről tanulmányozni egy ilyen életformát (valahogy a kultúra szó nem jön a számra).

lakókocsiban élnek, pont mint a Blöff című filmben úgy néz ki. pedig anno, amikor a filmet néztem nekem nem jött be abban a "cigányábrázolás", de az itteniek tudatában most már értem. Itt ez a módi. Menő lakókocsi, és oda mennek ahol munka van, vagy lopható víz-áram.

másnapra már belakták a garázs előterét. két kutya a fához kötve, ruhák a szárítón. számomra embertelen körülmények. de lehet, hogy túl pestiesen állok hozzá.

írom ezeket a sorokat a közben, hogy egy olyan könyvet olvasok éppen, ahol a milliomos főhős élete szerelmével irígylésre méltó kalandokat él át a Nevada sivatag kiszáradt földjein egy puszta lakókocsiban. szóval ilyen is van, és talán nemcsak a mesében.

Egészen jól dolgoznak, bár a beszédük az erősen elharapós. Olyan salgótarjáni akcentussal fűszerezik a franciát. meséltem nekik, hogy otthon csinálnak két IQ fighter gyereket, találnak maguk mellé egy Béjjá asszonyt, és sztárok is lehetnének, de nem kaptak az alkalmon. Ők így érzik jól magukat. legalábbis remélem. Sajnálattal, meg keseredettséggel könyvelem ilyenkor, hogy mennyire nehéz lehet kiszakadni egy ilyen világból. nagyon nem hinném, hogy a továbbtanulás meg az egyetemen járnának a gondolataikban reggeltől estig, de ha szeretnének akkor nagyon nehezen tudnám elképzelni, hogy sikerülhetne számukra egy sokkal teljesebb élet.

Mennyire szar, hogy még a mai világban is, a fejlett országokban is determinál az, hogy hova, vagy minek születtél.

na keressünk valami könnyedebb, szórakoztatóbb témát: kiestek a franciák!

sajnálom szegényeket, de ennyire tragikusan játszani. úgy látszik nem hozok nekik szerencsét: ez a sok eső, viharok, most meg a VB...

tegnap egy kocsmában félrészegen, vagy tán egészen... egészen jól ki(próbáltam)fejteni a véleményemet a bukás okairól! remélem megértitek, hogy ezt most itt nem teszem meg.

remélem emiatt kicsit majd lejjebb megy az Adidas mezek ára Párizsban, mert nagyon megtetszett a szerelésük, és elhatároztam, ha módomban áll majd, beszerzek egyet.

majd feliratozom a hátulján: kissthechef 10-zel

zárom mai, kicsit fáradt, kicsit beteges beszámolómat, de holnap majd újult erővel csapom bele magam a munkába, és ha lesz rá időm, akkor a blogírásba is!

A térerő legyen veletek!

...ami egyet jelent azzal, hogy egy újabb hetet kezdek meg itt Sancerreben, de gondolhatok rá úgyis, hogy egy újabbat tudok a hátam mögött. akárhogy is számolom elérkezett a feléhez az idegenlégiós küldetésem. nem tudom megmagyarázni, de ezt valahogy így is érzem. az első napokban, az első héten, voltak olyan gondolataim, hogy esetleg sok lesz ez a két hóna és, hogy egy hónap alatt is bőven át lehet látni egy borászat hétköznapjait, munkáját. Nos úgy vélem akkor nem volt igazam, vagyis rosszul ítéltem meg a helyzetet. Örülök, hogy két hónapra jöttem, és annak is, hogy még ennyi van hátra. Sajnálnám, és rövidnek tartanám, ha most haza kellene mennem.

ez megy a fülemben! https://www.youtube.com/watch?v=lKExwNOnVzA&feature=related

A hétvégi kirándulás nagy eseményeit le tudnám írni három tőmondattal. Sajnos mind a két nap rossz idő volt, esett, és hideg is volt, így bár csodálatos helyre vittek, mégis leginkább a négy fal közé voltunk beszorítva.

Egy innen másfél órára dél felé lévő nemzeti parkba vezetett az utunk már péntek este. Az út közben is kifejezetten jól éreztem magam. Folyamatosan fel vagyok töltve, ha látom a stílusosabbnál stílusosabb vidéki házak tucatjait. Hitetlenkedve csodálkozom rá mindig, hogy egy egy kis világvégi faluban milyen szépérzékkel élnek az emberek, hogyan építik, szépítik a házukat, gazdaságukat. És értetlenül nézem, hogy mennyire fantasztikusan jól áll a piszok meg a rozsda és az omló vakolat itt egy egy háztájékon.

Nincs mese beleszerelmesedtem a tájba, és mintmár mondtam az életemet is le tudnám élni egy ilyen helyen, ha mindez valahol magyar földön lenne. nincs még egy ilyen hely a földön, mint franciaország...

...szóval másfél óra alatt megérkeztünk egy nemzeti parkba, ahová a nagycsaládok kempingezni járnak. meg gondolom iskolai táborok színhelye szokott még lenni a táj. pár épületből álló komplexum inkább hasonlít egy puccosabb csillebérci cserkésztáborra, mintsem valami menő szállásra, de ez a legkevésbé sem szegte a kedvem. tettünk egy rövid sétát, és elképedtem a hely látványától. Két kedves könyv emléke jutott eszembe a helyről, egyik a Mennyei Prófécia Vicenzája, a másik pedig pont a napokban kiolvasott Viskó-béli menyország. Elképesztően sajnálom, hogy nem volt időm minden kis zegét zugát bejárnom, és minden adottságát kiélveznem a helynek, de hát az időjárás beleszólt. Egy folyó holtága lehetett, nem is tudom biztosan, úgy nézett ki, mintha az lenne. Erdő, tisztások, a vízpart mellett sziklák, melyekről fejeseket lehet ugrani, a parton pedig kajakok, kenuk, minivitorlások várták a bátrakat akik szembe mertek szállni a zord időjárás elemeivel!

S bár mindkét nap szinte végig esett, a szombati napon azért kajakoztam egyet, meg ping-pong (apu szerint ping-pang)-oztam is jópárat a csigaevők gyermekeivel. A napok java részét viszont olvasással töltöttem.

A Viskó című könyvet tudom már a hátam mögött, amit vegyes érzésekkel tettem le az utolsó lapok elolvasása után. Alapjában véve egy modern kori bibliamagyarázat. egy újszellemű, modern kor gyermekének is befogadható istenképet vázol fel, és egy teljesen új szemszögből jeleníti meg a szentháromságot. mindezt egy megkeseredett családapa kálváriájának a tükrében. azok számára akik valamennyire is vallásosak, azoknak mindenkép ajánlom. akik hisznek istenben, viszont elutasítanak mindenféle egyházat, azoknak különösen. számomra kicsit nehezen volt befogadható ez a fajta gondolkodás, mivel életem során sosem volt kapcsolatom sem istennel sem egy egyházzal sem. hála istennek :)

Örülök azért, hogy megkaptam ezt a könyvet, és hogy elolvashattam, ettől is több lettem. A másik amit elkezdtem, és 2 nap alatt már a 230. oldalnál tartok az a Híd az örökkévalóságon át, amit egy másik nagyon kedves barátnőmtől kaptam.

vegyes érzelmeket táplál bennem ez is, de ezt nem tudom letenni. élettapasztalatos, bölcselgetős, szerelmeteses, elgondolkozós, elveket feladós, beleszeretek a főszereplőnősbe... hát ilyen. vannak ilyenek.

alapjába véve kiakadnák egy Daniell Steel-en, de itt a szerelem, és a társaslét nem olyan formában jelenik meg mint egy lovagregényben. Legfőképpen, hogy az író férfi, és egyes szám egyesben meséli a történetét, ami ha hinni lehet neki még igaz is. irígylem ha igaz, bár még nem tartok a végén. majd ma este végzek vele, és Leslie-vel! :)

Ahogy kinézek az ablakomon kezd már sötétedni. Jelzem, amikor ezeket a sorokat írom 22:08-at mutat az óra. Elképesztő.

Ma szerettem volna kicsit tornázni, és lehet neki is látok, holnap nem nagyon lesz rá időm.

Holnap este egy borvacsorára vagyunk hivatalosak, ahol talákozni fogok jópár francia cheffel. az egyiktől már kaptam ajánlatot, hogy egy hétvégét dolgozhatok a konyháján itt Sancerre-ben, ami mellesleg egy Michelin Guide által ajánlott étterem! Gondolhatjátok mekkora dolgot jelent ez nekem és, hogy mennyire várom már!

Üdv mindenkinek! 

tegnap a brazil meccs első negyedórájában szólt a "főnök", hogy holnap szállítania kell Párizsba és a környékére és vele kell, hogy menjek, mert annyira meghúzódott a háta, hogy nem tud emelni. Történt ugyanis, hogy vasárnap egy motoros triálversenyen indult. bennem is ugyanúgy felmerült a kérdés, mint bennetek, hogy mi az? Ilyen ide oda ugrálós motorral.

Gondolom az öreg amint megérezte a motorjából kiáramló benzingőzt, hirtelen elfelejtette az elmúlt 30 évet, és a sisak alatt az adrenalintól eltorzult fejjel ugrált az egyik szikláról a másikra, és e közben történhetett a baleset. Legyünk tisztába a korunkkal, ugyebár. Aki nem fiatal, az már öreg. Amelyik kutya nem ugat az meg macska.

Egyébként is annyira nem szeretem amikor meghal valaki 50-60 évesen, és azt mondják: jajj, hát hogy történhetett? hisz olyan fiatal volt! gyerekek, 50-60 évesen minden lehet az ember, csak nem fiatal meg nem fiatalos. Annak a kornak is megvan a maga szépsége, értéke. Olyankor azt kell becsülni, meg élvezni. Nem pedig 50 éves macáknak rózsaszínbe öltözni, meg 50 éves pacákoknak motoros triálozni.

Szóval, amikor hazajött aznap este, azt hittem először, hogy viccel, mert úgy megvolt görnyedve. Ügy járt, mint a szegény öreg bácsik meg nénik, akik előrehajolva járnak limbót az utcán.

Nem viccelt, és szegénynek még mára sem múlt el teljesen, szóval elhívott magával, hogy ne neki kelljen kipakolnia a kartonokat az egyes kereskedőkhöz, vagy üzletekbe. Több szempontból is örültem a hírnek. Először is ez az amit hiányolok az itteni melóból, hogy mondjuk a hét közepén nem törjük meg valami pincemunkával vagy bármi egyébbel a szőlőmunkát. Így a holnapot is jobban várom ezáltal, hogy kicsit másféle munkát csináltam ma.

Párizs külterületére szólt az első kettő utunk, majd Versaille-ba, és legvégül Auxerre-be mentünk, két utolsó valami gyönyörű hely, mondanom sem kell.

Gondolhatjátok, meg aki ismer az tudja, hogy nem kell több negyed óránál, és én már alszom is minden autóban, s miután az öreggel kibeszélgettük magunkat, ami kb 3-4 megnemértett mondatig tart mindig, mély álomba szenderültem, és természetesen úgy úgrottam ki minden megállónál, mint aki épp csak pihentette a szemét. Ismerjük ezt is ugye? Nézed még a tévét, vagy elkapcsolhatok? -Igen, nézem! - Akkor miért van csukva a szemed! -Mert pihentetem! :D

Ahogy ezeket a sorokat gépelem, komolyan felvetődik bennem a kérdés, hogy idén a nyár eső esetén elmarad? Tartanak majd esőnapot télen? Kinézek és nemhogy szemerkél, meg nemhogy nyári zápor... rendesen esik, és ahogy elnézem örülhetek ha holnapra eláll, és valamennyire felszárad. Folyamatosan nézzük az időjárásjelentés (mondjuk egész őszintén, ők hallgatják is, én csak nézem a színes jeleket) és nem látjuk, hogy bármikor is javulna a helyzet. Komolyan aggódom most már a színem miatt. :) mikor fogok így normálisan lebarnulni?

Talán a hétvégén, merthogy valami családi vakációfélére megyek a skacokkal, ha jól goboztam ki, ide most Jean-Jacques az asszonyával nem jön, hanem más rokonnal megyünk és a gyerekeivel. Hogy őszinte legyek azt várom, hogy már pénteken ellógunk a munkából, mert azt hallottam aznap indulunk, csak nem kérdeztem rá, hogy munka előtt, vagy után. ha így van, ebből a hétből már csak 1 nap van hátra, és komolyan mondom berosálok milyen gyorsan telnek a napok! Egy dolog bánt, illetve bosszant, de hogy egészen öszinte legyek bassza a csőrömet, ez az ösztöndíj dolog. Basszus, beígérik az embernek, elhúzzák a mézesmadzagot, ennyi euro annyi euro, erre fedezet arra fedezet, aztán meg ilyen ráérőset játszanak. Szeretném ha rajtam múlna minden egyes hivatalnok fizetésének a jövő havi kijuttatása, aki a programom sikerét szorgalmazza. Lehet, hogy megismernék milyen várni a jussunkat. Merthogy akárhogy is számolom, jövő héten lesz 1 hónapja, hogy kint vagyok és a "beígért" pénznek még se híre se hamva. Tegnap kaptam egy értesítést az EU-tól, hogy befogadták, de ez még csak további kérdéseket vetett fel bennem, majd miután ezeket feltettem a magyar félnek, aki koordinálja az Erasmus programot hazánkban, azt az automata választ kaptam, hogy 23-ig szabin van, azaz urambocsá: házon kívül!

ne lepődjön meg ha majd 4 tesó várja a házon kívül!

Tényleg idegesítő, mert gondoljatok bele, mivan ha már nem lesz a méretemben az a cipő amit Párizsban kinéztem, vagy nem lesz már olyan kerettes Ray Ben szemüveg, ami tetszik. Elképesztően nyomják a vállamat ezek a gondok.

Mekkora fos eddig ez a VB. Legalábbis amit eddig én láttam. Sajnos csak egy elérhető TV-jük van, azon meg ki kell verekednem sokszor a meccseket, mert ezek annyira nem csipizik, csak ha a portugálok játszanak vagy a franciák. Több meccset csak félig néztem végig, mert olyan unalmas volt. Meg belealudtam. többek között az olasz, brazil meccs sem villanyozott fel.

Azt észrevettétek, hogy majdnem minden csapat nagyon menő Adidas, Nike vagy Puma mezben tolja, egyedül a Dél-Korea meg Kína játszik Badibas meg Mike szerelésben? Vicces lehet a mezcserénél...

Sajnálattal láttam, hogy a VB döntő nem otthon fogom kémlelni, de majd úgy tervezem, hogy Maci barátommal közösen, durván besörözve, portugálra isszuk magunkat, és általunk sem ismert népdalokat énekelve meghódítjuk a párizsi éjszakát. A kifordított zsebemből pedig az ösztöndíjam utolsó krajcárjait arra költjük majd, hogy a Moulin Rouge és környékében fellelhető ébenfekete konzumhölgyek arcáról egy egy "őszinte" mosolyt lelopjunk!

A legjobbakat mindenkinek!

Megtalálsz a bárpultnál! :)

Üdvözlök mindenkit a Sancerre klub virtuális színpadán. A ma este házigazdája Hernyák Tomi, aki már több mint 2 hete birkózik a francia életstílussal és próbálja az itteniekkel megismeretni, hogy van élet Tokajon túl! Döljenek hátra, de csak annyira, hogy még lehessen látni a sorokat,( aki söröket olvasott már rosszul ül).

Azonnal durrannak a poén petárdák Sancerre szépfiújának szórakoztató szeretet szorbetjéből.

Ám addig is tekintsünk meg egy két rövid hírdetést a jobbikakból:

https://www.youtube.com/watch?v=R8cTcfSooc0

https://www.youtube.com/watch?v=y1GYRTwFbS0&feature=related

No hát akkor köszöntöm önöket, és nagyon örülök, hogy ennyien olvassák nap, mint nap a blogomat. Igazán megtisztelő érzés, még akkor is, ha tudom, hogy a napi 30-40 letöltés közül 35 az édesanyámat illeti. A maradék 5 pedig az általam majdnem azonos oldal címet viseló amerikai meleg blog-ról keveredtek ide, ahol a kiss the chef teljesen más értelmet nyer...

kanyarodjunk vissza az itt tartózkodásomra, hiszen mégiscsak erről kell, hogy szóljon ez az oldal. nos, több mint 2 hete vendégeskedem már, és úgy érzem egyre jobban kezdek alkalmazkodni a család hétköznapjaihoz. Pontosan tudom már ki előtt érdemes Wc-re menni még kora reggel, és ki után nem szanad még csak megközelíteni sem a toilett folyósóját. ezek fontos dolgok.

tényleg, biztosan mindenki volt már úgy, hogy bement egy idegen lakásban a "mosdóhelységbe" (bár a legtöbben ugye nem mosdani szeretnének, amikor kérdik, hol a mosdó? nekik ezt kellene válaszolni a mosdó a jobbra a második, de a fosdó az rögtön balra az első!) Szóval én rögtön balra az elsőre igyekeztem aznap reggel, mikor arra lettem figyelmes, miután megraktam a kis fészkemet a csodaszép virágmintás papírból, hogy elképesztő nagy a csend. Ugyen mindenki átérzi milyen érzés ez. Ilyenkor tudja az ember, hogy tennie kéne valamit, de baj lesz, ha az hangosabb a kelleténél. Próbálja ilyenkor terelni a figyelmet mindenki, de ha kívül csend van, akkor minden értelmét veszti. A rutinosabbak még előtte felkapcsolják a TV-t rádiót, én sajnos kezdetben nem így tettem.

Na és akkor jön az agonizálás: merjem, ne merjem? mi a jobb, ha egy nagy lendülettel vagyok túl rajta, vagy engedjem apránként, hosszan útjának az előző nap vívmányait?

A kérdésekkel egyre izgatottabbá, és kényelmetlenebbé válik a szitu, mígnem a szomszéd szobából hallatszódó halk sóhaj ráteszi a pontot a mondatunk végére: úgyis mindegy! ha a szomszédból még a légy hangja is áthallatszik, ne gondoljuk, hogy a reggeliző asztalnál bájosan lakmározó család elereszti a füle mellett az űrgyűrűfüttyünket. Amatőrök, naív kísérletezőkedvüek próbálkozhatnak némi köhintéssel, de mindhiába. Azzal maximum csak azt érjük el, hogy a reggeliző család számára a hasmenésünkön túl még a tüszös mandulagyulladásunk is világossá válik. (a -milyen csúnyán köhög ez a fiú!-ra ez a válasz érkezik: nem köhög!)

No miután megtörtént a kitörés, és a vulkáni hamu is némiképp lecsendesült, kezdhetjük törhetni a fejünket a kimenetelen. Valami hasonló érzést élhetnek át a színművészek premier előtt, amikor a színparda lépnek. Szinte nem mersz kimenni. Aztán veszel egy nagy lélegzetet (amit később belátsz, hogy jobb lett volna kint venni), és kilépsz a világot jelentő deszkákra.

A reggeliző asztalnál már nem találsz senkit, csak a félbehagyott Nutellás kenyereket. És nincs kérdésed, csak szeretnéd, hogy mielőbb feledésbe merüljön az eset.

Szóval ezek a kezdeti nehézségek már nem a hétköznapom részei. Pontosan tudom mit hogyan lehet kiküszöbölni, és a kis család is egyre jobban befogad. Persze én is egyre jobban kinyílok. Ez még nem jelenti azt, hogy a toilett előtt szólok nekik, hogy halkítsák le a TV-t mert el fogom nekik fingani a Marseilles-t. (több szólamban)

de már tartunk ahol tartunk.

A hétvégém szuperül telt, mondhatni. Nem kirándultam túlzottan messzire sehová, maradtam kb 20-30 km-es körzetben, és próbáltam a helyi nevezetességekkel betelni. Ami nem is olyan könnyű, mint az ember gondolná. Annyi itt a kastély, mint otthon a lepusztult tsz. A legtöbb magánkézben, és mondanom sem kell gyönyörű állapotban. Otthon persze szegény árva gyermekek, meg retardált istenfiák lakják, akik néha szerintem a sötét szobák, hideg falak, nyikorgó ajtók miatt további depresszióba esnek, és esélyük sincs a felépülésre. Ez a tipikus eset, amikor bekerülsz egy diliházba, és próbálsz mentegetőzni, hogy te nem vagy beteg, az ápolók meg csak: -tudjuk, tudjuk! (de már néznek is egymásra, miközben az egyik lefog a másik meg leerőszakol a torkodon 13 kapszulát, melynek a felére azonnal rászoksz, és bekattansz tőle, és nincs menekvés). Hasonlóan működhet a Hit gyülekezete, meg az AloeVera-NuSkin kettős.

A kastélyok pazarok, ámulatbaejtőek, lehengerlőek, elképesztőek, irígylésre méltóak, és befejeztem. A képek majd magukról árulkodnak. Annyit tudok, hogy építési engedély ide vagy oda már egy hete azon töröm a fejem hány torony is legyen majd az én saját kis Etyek-menti kastélyomban. Besza-behu milyenek vannak itt, és halál természetesen lakják. Halál természetesen fogom én is megépíteni a sajátomat, csak még arra nem jöttem rá kivel kell összefeküdnöm az építési engedélyért az önkormányzati hivatalba. (mindenkinek ajánlom 2:07-kor a kedvenc részem)

Szerencsére Etyeken többen is vannak akik ezt tudják, szóval ezzel nem lesz gond.

Magyarország mint tudjuk a lehetőségek hazája, mert hol lenne még ennyi lehetőség bugázni, mint nálunk. Minden becsületes, adófizető bodzaszedő állampolgár tudja ezt Enyingen is például.

A mai nap 2 különböző bolhapiacon is jártam, melyek nagyon viccesek, és hangulatosak is egyben. Viccesek, mert az ember itt aztán mindennel találkozhat, mindent megvehet magának akár utólag, ami a gyerekkorából kimaradt. Mivel nekem ugyebár nincs ilyen, ezért többnyire vásárlásaim a konyhára, étteremberendezési tárgyakra "korlátozódnak", melyekből itt Loir-t lehetnek fakasztani, és melyek természetesen csodálatosak sokszor érdekesek a számomra. Rézedény készletek, ezüstkanalak, vázák, poharak, tányérok. És az árak ez esetben tényleg a földön járnak. Ma vettem egy újabb réz permetezőt mindössze 10 euróért. nagyon jó vétel volt.

Napközben még egy mondatba sűrítve: sütöttem csigát, vezettem egy cabriot, napoztam, fürödtem, és még a körmömet is levágtam. menő mi?

nem maradt más hátra minthogy megköszönjem a mai figyelmet, s elköszönjek, mert így is néhányan túl hosszúnak találjátok a soraimat :) Szép estét mindenkinek!

többek között arra értem, hogy ezeknek mindegy mi történik éppen a nagyvilágban, esik az eső, fúj a szél, tiszta sár minden, ezek dolgoznak. mai nap, mikor kikecmeregtem az ágyamból, csalódottan vettem tudomásul, hogy igen borús napnak nézünk elébe. ezt megkoronázta az a kis kedves hozzászólás a mama részéről, hogy ma majd el ne felejtsem a csizmámat felvenni. na mondom: kabbe!

otthon ha ilyen idő van tutira stoppoljuk a szőlőmunkát. hozzáteszem mindig van egyébb ezeregy tennivaló. Ami úgy látszik itt nincs. szóval egész álló nap a szőlőben erősítettük a támrendszert. Igazi női munka volt, tudjátok a viccet gondolom....

A folyamatos eső a nap végére eláztatta a kezemet, az ujjaim olyanon voltak mint E.T. a földönkívüli homloka. Ami azzal járt, hogy ezután minden huzalfeszítést különös fájdalom övezett. Tulajdonképpen ezeket a sorokat már ujjlenyomat nélkül gépelem...

na azért sajnálni nem kell. tegnap kellett volna, csak akkor nem írtam beszámolót, de délután a 80 hl-es acéltartályok belsejében töltöttem a munkaidőm nagyobb részét, és belülről mostam csilli-villire őket. Az első pár nagyon könnyen ment, ámde az utolsóval meggyűlt a bajom. Történt ugyanis, hogy teljesen ellepte a falát a borkő, méghozzá olyannyira, hogy a sima magasnyomású mosóval nem jött le. Így házigazdáim rányomták a melegvizet, 80 fokosat. Ami azzal járt, hogy a tartályban 3 percen belül felment a hőmérséklet 50 fok fölé, a páratartalom bőven meghaladta az Amazonas őserdeiben valaha mért legmagasabb értéket, az én munkakedvem pedig ezzel pontosan egyenes arányban csökkent. Röviden, ahogy egyre melegebb lett, úgy lett egyre jobban tele a tököm! A ruhám teljesen csuron vizes lett, úgy sikerült mindezt, hogy csizma, esőkabát, és PVC nadrág volt rajtam, mégis átáztam mint a reklámban a nagykamasz lányok...

3szor ki kellett jönnöm, mert már nem bírtam. A ki bemenetel külön poén. Hihetetlen kicsi lyukon kell mindezt megtenni. Komolyan ránézésre nem hinnéd el, hogy itt egy ember befér, még egy asszony talán... Mikor betuszkoltam a két karom, és kifújtam az összes levegőm, és bepréseltem a felsőtestem, eszembejutott Micimackó és az ő története Nyuszinál, bár most nem volt annyira kedves, meg vicces, mint könyvből olvasva.

A következő kép amit a szemeim előtt láttam, hogy kint a helyi TV, Újság, miegymás, és mint stafétabotot, úgy adják át egymásnak a helyet, hogy mind mind képet, videót, hanganyagot rögzítsenek a fiatal magyar fiúról, aki beszorult a tartályba!

Álmaimban szerepelt, hogy itt franciaországban is egyszer képernyőre kerüljek, na de sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ennyire közel tudok kerülni hozzá!

Félre a tréfát, meg akkor egyébként sem tűnt ennyire mulatságosnak a helyzet, kicsit benyálaztam a derekam és hopp már bent is voltam. no para!

Hallom otthon megérkezett a nyár... nem akarom elvenni a kedvetek, és örülök a jó idő miatt, meg, hogy apad az ár is, de azt gondolom nemsokára újból kaptok egy kis esőt. "hozzánk" ezen a héten ért el egy nagyobb esőhullám. Vicces ez a nyár. megjósolni sem tudom milyen termés lesz.

Két hete vagyok itt, és kezdenek letisztulni bennem a kezdeti meghökkenések, ámulások. Nagyjából körvonalazódik az életük a számomra, és lassan le tudom szűrni teljes mértékben mi az amit "hazaviszek" innen, és otthon folytatom, mi az amit nem.

A munkához való hozzáállásuk nekem furi. Mint már talán írtam, számomra túl görcsösek, túl komolyan élik meg ezt a gyönyörű mesterséget. Úgy dolgoznak, mint a bányában. Komoran, gyorsan, szinte habzsolják a munkát. Semmi lazaság, ez nekem nagyon fura.

A méret is számomra határeset, ha ennyi munkával jár 10 hektár akkor kell a túrónak! :)

Szakmailag szerintem sok mindennel le lehetne azért egyszerűsíteni a szőlőmunkát, de ez tök jó, hogy látom ezt is, hogy mi folyik itt, aztán továbbgondolva el tudjuk majd dönteni mi kell ebből otthon és mi nem.

A NYELV: amiről még akartam írni még nektek! Vicc, hogy a legnagyobb sanszom lenne arra, hogy tanuljak, fejlődjek, de nem hiszitek el, mikor oda kerülne a sor, hogy lenne időm egy kicsit tanulni, addigra besokalok a franciából. Nincs kedvem egyszerűen a nyelvtanban elmélyedni. Egész nap pörgetem az agyam, hogy mindent megértsek. Próbálom memorizálni a rengeteg új szót, így estére már nagyon csak a kikapcsolódáson járnak a gondolataim...

Magától is ragad rám sok, bár hogy is mondjam, biztosan nem az az "Oxfordi" francia amit itt helyben beszélnek. Pl házigazdám Jean-Jacques, hihetetlen módon hadar, ami önmagában nem lenne baj, de ezt még megtoldja egy mindenki számára jól kivehető pöszeséggel. na ezt tedd össze! tulajdonképpen állíthatjuk, hogy nyelvi mentorom nem áll messze a hazai Matisz nagypapánktól. Majd regionális nyelvvizsgát kérek a Rigó utcában, ha ilyet lehet...

Azért gondolom, meg érzem is, hogy sokat fejlődik a francia tudásom a hetek alatt. ugyanúgy a türelmem is nagyon nyúlik, meg az önmegtartóztatásom is a plafont fogja súrolni, mire hazaérek. :D

Eltelt már ennek a hétnek is a fele, hehe, aminek módfelett örülök, mert alig várom már a hétvégét ilyen munkatempó mellett. Sajnos az előre tervezett visszaút Párizsba egyenlőre tolódik, mert a pénzem még mindig nem kaptam meg az Eu-tól, és eléggé sanszos, hogy a jövőhétre jön csak meg! Remélem még meglesz addig a PIMP-es Ray Ben-em, mert durcás leszek ha nem, az meg nagyon nem áll jól! Szarul mutatna a kép

Béke veletek! Vigyázzatok magatokra!

Kezdjük közösen egy kis hasizomgyakorlattal:

https://www.youtube.com/watch?v=vX80ynpQ-b0&NR=1&feature=fvwp

https://www.youtube.com/watch?v=GxQL7q7s6zo&feature=related

Dimanche - azaz Vasárnap

Erre a napra volt beígérve nekem a bolhapiac. Várva vártam, imádom az ilyet, s főleg itt Franciaországban lehet gyönyörű dolgokat kifogni. Nemúgy mint otthon, ahol mindennek az ára a plafont súrolja ami már kicsit jobban néz ki. Meg egyébként is örülsz odahaza, ha néha találsz egy jobb minőségű moncsicsit, itt meg fantasztikus darabok kerülnek elő néha egy egy padlásról. Vagy a nagyi kamrájából, úgy hogy ő persze nem tud róla....

Így is történt Jean-Jacques a vendéglátóm elvitt bádogparipáján a közeli, 20 km-re lévő kis faluba, ahol ezen a hétvégén felverték sátraikat az árusok. Minden vasárnap máshol lesz hasonló, ezt utóbb tudtam meg. E héten Sancerre-ben, aztán St. Satur-ban, ami szintén a közelben van, szóval még lesz rá alkalmam, hogy kialkudozzam magam.

Az útról: tulajdonképpen nem igazán tudtam mit vállaltam, amikor egy kivénhedt motorversenyző mögé ültem fel, hogy eljussak a célomig. Jean-Jacques előző élete csak akkor csillant fel a szemem előtt, amikor induláskor először rántott rá a gázkarra.

Amúgy nem volt vészes az út: a kilóméterórát 150-ig, és 26 muslincáig figyeltem. A kanyarokat pedig 3 miatyánkig számoltam. Odaértünk.

A vége felé járt már a piac, mert sokan pakoltak, mi azért végigsétáltunk a tömegen, és én előszeretettel kérdezősködtem különféle rézedényeknél, ezüst étkészleteknél, szódásüvegeknél. Persze ami az én szememnek tetszett, annak az ára sem volt mindig baráti, de végül az ötödik alkalommal rátaláltam az én edényeimre. A legnehezebek voltak, jó állapotban, és messze a legjobb áron. A Büdös francia nő nem akart alkudni, 5 szaros eurot sem, de mivel ennyire még nem megy nyelv, ezért ráhagytam, 40 euroért egy 5 darabos rézedényszett igazán nem a világvége. (jelzem sajnos nem fogok tudni mindenkinek hozni ilyet). Szombaton Bourge-ban, egy konyhai eszközöket árusító boltban a legkisebb rézedény (ami kb teavíz melegítésére alkalmas) volt 90 euro.

Szóval aznap kiköltekeztem magam, de úgy érzem megérte. A szobámban ki is raktam a legszebb darabot, és mindig megelégedetten vetek rá egy egy pillantást.

Ma, hétfőn kemény nappal indult a hét. Traktoroztunk egész álló nap. Viccesen a traktor mögé voltam "kötve" és egy a traktorra szerelt ekét kellett mozgatnom, hogy a szőlők között is meg legyen művelve minden sor. Kemény volt, fárasztó, és figyelni is kellett. Még így is, hogy koncentráltam végig, 2-3 szőlő arrébb lett rakva fél méterrel. Fél másodperc és traktor már ki is húzza tövestül. Én azért mindig gondosan visszanyomkodtam a bakancsommal, hogy nehogy észrevegyék a történteket.

A munka végefelé ismét gondosan számoltam vissza a perceket, mikor is a hajrában egy különös kérése volt Jacques-nak. Vigyem el a Jeep-jét haza, (ami akkor pontosan mittudoménholvolt) dobjam be a fényképezőt, meg keressem meg a garázsban az egyik alkatrészét a traktornak, és találkozunk fél óra múlva ennél és ennél (a mittudoménhollevő) szőlőnél.

Nem ragozom, de helytálltam, és megtaláltam mindent, ami csak jó érzéssel töltött el, és úgy lassan tényleg kezdek kiigazodni a környéken, ami nagy szó itt. Nem egy mezőváros, egy nagy hosszú úttal.

És ekkor jött a munka utáni gyakorlat. Megtanított az öreg, hidastraktort vezetni. Parádés volt mondhatom. Egy szó mint száz a helyén maradtak a sorok, ami nem mindig csak nekem volt köszönhető. Mikor végre nagy nehezen ma 7 óra felé befejeztük a munkát, már alig vártam, hogy csobbanjak egy nagyot a medencében. A mai torna kimaradt, mert még az előbbiből adódó izomlázam sem múlt el, és egyébként is a mai testmozgásom bőven átlagon felülinek volt mondható!

Ennyi ma, így tíz felé fáradtan!

Pusza!

www.youtube.com/watch

eljött a várva várt hétvége, és péntek fél 6ttal tényleg befejeződik itt a hét. mármint nekem. a többiek még dolgoznak, dolgozgatnak. de nemígy én. azért nem rossz megélni, bár ugyanakkor fura érzés is. nagyon más az otthon megszokottól. ugyebár tudvalevő, hogy otthon (chez nous, csak így franciásan, hogy Ti is tanuljatok) a legtöbbször hétvégére összpontosul a legtöbb munka, vendégfogadás, főzőcske. Amit persze imádok, hiányzik is némikép, de azért igencsak másként éli meg az ember a kötelező "hobbit", és a teljesen szabad programot!

Vázolom tehát mivel is indítottam: előző este bebuktam egy születésnapi vacsorát. Pedig ravaszul fel is tették a kérdést, hogy van-e kedvem velük menni, csatlakozni hozzájuk, vagy maradok inkább itthon? A helyes válasz a maradok inkább itthon lett volna, e helyett végigültem egy alaphangon zajos, számomra érthetetlenül gyors beszédű, egyébként meg helyes szülinapot!

Amiért érdemes volt elemenni, és ugyebár csak így szabad hozzáállni, az az, hogy jó volt látni, azonosulni egy helyi társaság ünnepével. Megtapasztalni mindazt, amit ők születésnapnak hívnak. ennyi, meg egy nagy bumm. A másik dolog, ami elképesztő volt, az a kilátás a születésnapos nappalijából. Sancerre, egy domb tetején foglal helyet, az ünnepelt lakása pedig a régi városrészen belül is az egyik legmagadabb ponton. Az óriás ablakból aztán be lehetett látni a Loir egy partszakaszát, és Poully-Fumé fényei is körvonalazódtak az este folyamán. Az este, ami viccesen későn száll le, úgy 10-11 óra felé veszi kezdetét. Gondolom részben ezért van minden házon zsalugáter. Nem viccelnek holmi rolóval, sötétitő függönnyel. Ez amúgy annyira tetszetős, annyira megkedveltem, hogy drága Bélám, készítheted a szerszámaidat és bütykölhetsz majd minden ablakunkra.

Sok sok képet csinálok, csak egyenlőre képtelen vagyok ide feltölteni, mert nagy méretűek, de Facebook-on fent vannak, és sokat fotózom a bejáratokat, ablakokat, ajtókat. Nagyon tetszik amikor egy régi, rusztikus építményen bevállalnak valami pasztell rikító színt, mondjuk egy lilát... csak nehogy visszalássátok még Etyeken!

Szóval tegnap mikor már többször is feladtam a próbálkozást, hogy ébren maradjak, végre hazaindultunk, és mint egy zsák krumpli úgy zuhantam be az ágyba, és utána meg úgy aludtam, mint egy vaddisznó (figyelitek a hasonlatokat?). Majd reggel úgy keltem, mint emberek a sót! :D (nemidetartozik, de muszáj)

Végre tudtam kb. 10 ig aludni. Na hogy aztán mi következett, ne tudjátok meg. Itthon maradtam egyedül, és a szokásos reggelim elfogyasztása után gondoltam mozgok kicsit...

Ez abban nyilvánult meg, hogy egy rövid úszás után a helyi medencében, próbáltam keresni magamnak nehezebb tárgyakat amit emelgethetek! Sajnos akármennyire is szerettem volna, a pénztárcám nem bizonyult annak, viszont egy, a héten arrébbpakolt farönk igen is jó választásnak tűnt, és kemény visszagondolni, de azzal bicepszeztem. Pont, mint Rocky Balboa mielőtt megbolondult. Remélem nem látta senki...

Látszata viszont lesz, remélem.

Amikor megjöttek a háziak, még merőben emelgettem a vízzel félig teli vödröket, de annyira mulatságosnak véltem a szituációt, hogy inkább gyorsan pózt váltottam, és elkezdtem velük locsolgatni a helyi muskátlikat. Nem igazán tudták mire vélni... amin nem lepődök meg.

Aztán jött egy ebéd, ami pazar volt. A mai előétel ráksaláta volt, aztán a már egyszer kóstolt bélszín, Nemhiszedel módra! annyira finoman csinálja a semmit az öreglány, hogy ezt nem hiszed el. A bélszín annyira jó minőség, hogy éphogy nem süti meg magát. Ezt komolyan nem tudom leírni sem. A mama éphogy csak megpörköli az egyik másik oldalát. A centis húsnak a háromnegyede teljesen nyers marad, mégis kb villával vágható. Mint egy tatár, ami még amúgy egybe van. Csak sózni kell, és nyelni. ááááá....

Erről beszéltem, illetve gondolkodtam, gondolkodom az utam során. Nem azt mondom, hogy teljesen hiábavaló egy francia szakácsiskolát kijárni, de basszus, amíg itt ilyen alapanyagokkal dolgozhatnak, nálunk meg otthon kapsz amilyet kapsz, addig miről beszélünk?

Itt a legócskább kacsamell, olyan, mint otthon a legjobb. Hogy vegyük fel a versenyt gasztonómiában. Borban, szőlőben ott vagyunk a szeren, de gasztronómiában megvan még a fényév... sajnos ezt kell mondanom. És(sel nem kezdünk mondatot) nem a szakácsaink felkészületlensége miatt, ahogy ezt sok önjelölt szaktudor állítja. Nem nem, egyszerűen csak hiányzik a háttér, a gasztronómia háttere, és csak a szarból várépítés folyik.  Bocsi, de így látom!

Térjünk rá a délutánra, ami a közeli nagyvárosban Bourge-ban folytatódott, az egyik kisebb fiú kalauzolásában, aki egyébként oda jár iskolába, és a hétköznapokat is ott éli meg. Bourge szép város (mint mindegyik Franciaországban). Híres a katedrálisáról, ami még engem is lenyűgözött a nagyságával, szépségével.

Hangulatos kis utcáiban szívesen időzik a magamfajta utazó, és naphosszat bámulja vagy az egytől egyig egyedi házakat, vagy a francia butikok meseszép, ízléses kirakatait.

Én is így voltam ezzel, és sok hozzáfűznivalóm nincs is. Kattogtattam rendesen, fészbúkon mindenki csekkolhatja! Külön említést érdemel a pipacsos képeim, amiről még fogok készíteni párat, amikor szemből süt a nap, de valljuk be így is nagyon irígylésre méltő...

Miközben e sorokat gépelem újra születésnapra invitáltak... ma a helyes választ karikáztam be, úgyhogy enyém a lakáj (remélem pontos jé), és kedvemre ugrálhatok majd a hálószobai ágyukon, felpróbálhatom az öreglány ékszereit, kirúzsozhatom magam, és leborotválhatom a kutyájukat.... na jó ez utóbbi azért csak kiderülne. De egy biztos, perceken belül birtokba veszem a hűtőszekrényt, ami mellesleg dugig van, és valószínüleg életem legmagyarosabb francia vacsoráját fogom elkészíteni!

nektek is jó étvágyat, és szép estét!

Csókcsata!

...pedig reggel még úgy gondoltam ma nem írok. merthogy az egész estém az elmúlt egy hétben azzal tellik, hogy internetezem. hiába, jelenleg ez az egyetlen kapocs az otthonnal. és mellesleg az a nagy büdös helyzet, hogy nem az élmények fellegvára egy átlagos hétköznap este itt a családnál. róluk még nem nagyon esett szó, így most kicsit bemutatom őket a teljesség igénye nélkül. Először is az apuka Jean-Jacques. Egy korosodó, vékony, szikár őszülő férfit képzeljetek el, aki első ránézésre nem egy főnök tipus. Inkább olyan irodista faszinak gondolnánk, talán egy kopott zakó jobban is állna neki, mint a napi munkaruházat. Kedves barátságos, jóindulatú faszi, de kb itt ki is ürül a dolog. Valamikor profi vagy félprofi krosszmotoros volt, így magától érthetődő az autók motorok inránti szenvedélye. Lehet ezért van traktorból is kétszer annyi, mint kellene. Vezetési stílusában még jelen van fiatalkori virtusa, s bár próbálom lazán venni a kocsiában az utakat, azért a beláthatatlan kanyarokban elmormolok egy két miatyánkat. sajnos a lazaság, és a humor kissé hiányzik belőle, de ez mindenkire rámondható a családból. Ez hiányzik talán legjobban otthonról. A jókedv, nevetés, viccelődés munka közben. Komolyan úgy dolgozunk, mint a profik. pokerarccal, mindenféle rezzenés nélkül, semmi szenvedély vagy szenvedés nélkül. Nekem jól esne néha egy egy sor végén egy válveregetés, hogy béna magyar kurva lassú vagy, de legalább próbálkozol. vagy a munka végén egy: nagyot dolgoztunk ma, igyunk meg egy nagy pohár fröccsöt!

ezek otthon a hétköznapjaim velejárói, és itt túlságosan komolyan veszik a munkát, ami nekem annyira nincs az ínyemre. jaaa, tegnap azt írtam, hogy sokat dolgoztunk. és hogy fárasztó volt. Na akkor azt kamilláznám, és helyesbítek ma dolgoztunk nagyon sokat és ma volt nagyon fárasztó. Ha így folytatjuk asszem idő előtt hazamegyek :) csak viccelek. nagyon is jól tudom miért jöttem, miért vagyok itt, mennyi időre jöttem, és nincs akadály.

vicceket félretéve a mai munka a tűréshatáromat súrolta, de belefért még. és tényleg nem a fizikai részével van a baj. Van mikor otthon is 12-14 órát vagyunk talpon (meg olyan is volt már, hogy 24 óra után megyünk a "sörözőbe"). Csupán amikor egy vontatott, egy idő után unalmas, de odafigyelős fizikai munkát kell végezni egész álló nap, az a vége felé idegölő tud lenni. egyre többet és többet nézel az órádra, meg ilyenek, gondolom mindenki ismeri ezt.

folytassuk a család többi tagjával: Itt a legidősebb fiú Baptiste: velem egykorú, de úgy néz ki, mint egy harmincas éveiben lévő favágó. nagy husáng lábaival, borostás ábrázatával. Ehhez jön egy csodálatosan szép Defender kocsi, így teljes a kép. Ő is rendes velem, de ő sem egy Gálvölgyi! Ha én próbálok velük poénkodni, azt sem veszik. Ha röhögnek akkor meg nem tudom, hogy a poénonom röhögnek, vagy a francia tudásomon.

Vele a legjobb dolgozni, mindent faszán megmutat, elmond. Benne van egy kis lazaság, pl a múltkor is munkából hazafelé benéztünk egy pincébe ahol legurítottunk pár pohárkával. A munkához is jobban áll hozzá, mint a többiek!

Itt van Gená, a moldáv aki itt maradt. Na ő egy állat. Az egyetlen aki beszél angolul, de én leszögeztem vele, hogy csak végső esetben használjuk, mert inkább a franciát gyakorolnám. Néha érzem, ezt lehet hiba volt kérni.

(Bájdevéj mostanra érzem, hogy kimerült a szókincsem ebben a családban. Mindent elmondtam nekik, ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem, mit szoktam csinálni. Elfogytak a témák, alig beszélgetek már velük. :D minden új arcnak viszont rengeteget tudok mesélni magamról meg kishazámról, ebben már óriási rutinra tettem szert)

Vissza Genához, aki egy sztahanovista állat. Nem kérdeztem, de gondolom az asszonya még otthon maradt Moldávba, és ő is talán hazalátogat télire, ezt pontosan nem tudom. És nagyjából le is szarom. 8kor kezdenénk, de ő már 7:57-kor az autóban vár rám, hogy indulni kéne. Délben, meg mikor már kiesik a szemem az éhségtől, meg a fáradságtól tele a tököm, akkor beáll még egy sorba. Komoly a fickó, nem tudom mit szed, de feliratnám magamnak.

Itt a mama, aki első nap bemutatkozott, akkor hallottam utoljára a nevét, de sokat nem érek vele, mert nem figyeltem. Első, második, és harmadik ránézésre is egy ordas nagy cigányasszony. Egész estés Móunika show-ba való! Utóbb kiderült Portugál...

Nálunk meg mindegyik Olasz, amint tudjuk.

Ő is jófej, de nem leszünk örök cimbik. Segít mindenben, külön kávét kapok már, mert az övéjüktől hányinger kerülget. Tulajdonképpen lesi minden kívánságom, de a szeretet annyira nem árad belőle. Fodrász amúgy, amit majd jól ki is használok. Kíváncsi vagyok azért mit hoz ki a hajamból...

Aztán van még 3 srácuk, akik sok vizet nem zavarnak. Az egyik mindig velünk ebédel, a másik kettő iker, ők hétvégére jönnek haza. Abból az egyik szakács-suliba jár, most is éppen stázsol valahol. Nagyon nem ajánlgatták fel, de azért megkérdezném, hogy 1-2 napra nem-e mehetnék-e be-e abba az étterem-be.

Egyébként lesz majd valami gasztrórandevú, 3 hét múlva Sancerre-ben fog 4 neves Chef a borokhoz főzni. Ott majd szeretnék pár számot cserélni, hátha valamikor egy hónapra dolgozhatnék valamelyik mellett.

A most hétvégét úgy terveztem itt a környéken töltöm. Szombat reggel piac természetesen, aztán valamelyik közeli kastélyt megnézném, van itt szép számmal. Vasárnap meg pont régiségpiac lesz Sancerre-ben, amit már nagyon várok.

Sajna még az ösztöndíjnak se híre se hamva. Nem kapkodják el. Úgy tudom már csak az én aláírásomra várnak a magyar központban. Csakhogy ezt elfelejtették közölni, és mivel kijöttem, most csak gyorspostázhatják.... na ezt a "gyorspostát" várom hétfő óta! no comment.

Ma elkezdtem tudatosan (nem nem táplálkozni, mint Besenyő István) szervezni az estjeimet. többek közt kicsit mozogni, sportolni. na konditerem az bezzeg nincsen. ezért maradt a jó öreg fekvőtámasz, meg felülés, na meg nyújtok ezerrel, hogy ezeket a napi hajlongásokat ellensúlyozzam.

Ma beköszöntött a nyár Sancerre-be, a nap azonnal meg is kapott, tudjátok milyen cigány szinem van. de most ilyen igazi munkás barna, csak a polóig. Na szóval az jutott eszembem hogy annyira egészségesen és rendszeresen eszünk, mint még talán sosem életemben. szóva ha most kicsit sportolnék, biztosan felszednék pár kilót, az amúgy igen girnyó testemre... szóval mire hazaérek jó formába szeretnék lenni. tánctábor ide vagy oda...

Na meg rögtön ezután hogy ezt befejeztem kicsit franciázom is, mert a nyelvtannal még meg vagyok lőve. Eljátszadozom az egy szem múlt, jelen, jövő időmmel, de ha igazán fejlődni szeretnék akkor ennél több kell. Szóval innetől kezdve több sport, több tanulás, kevesebb internet.

Zárom is ezzel a soraimat, szép esét vagy napot mindenkinek. A térerő legyen veletek!

...szóval amit már sokan kérdeztetek: a munka.

merthát ugyebár ezért jöttem ki, mi másért, hogy tanuljak miközben dolgozom.

vegyes érzéseimet megpróbálom szavakba önteni. a nap végén, és mivel hogy ezt a bejegyzést is akkor írom mindig pozitívan, jókedvvel, megelégedettséggel tudok gondolni az itt végzett munkára. nagyon jó, hogy minden műhelytitokba beavatást nyerek, és minden nap tanulok, megtapasztalok, magamévá teszek valami újat.

Igazi műhelytitkok azért nincsenek. Ez egy jól működő kisbirtokok a francia vidéken. Csak itt a kis faluban van még belőle egy tucat. Jól szervezett, hagyományokra épül, nem kell semmi újat kitalálniuk, csak követniük az apjuk, nagyapjuk által kitaposott ösvényt. Ebben van óriási különbség Magyarországgal szemben. Mi még ott csak bőven tapossuk az ösvényt, semmi nincs még kitaposva, sőt, úgy egészen őszintén ha a francia állapotokhoz hasonlítom, otthon még a legtöbb helyen ösvény sincs...

A munkakörömben tulajdonképpen minden beletartozik ami otthon is. Szőlőmunka, pincemunka és a birtok rendbentartása. Ez utóbbi a legkevésbé van az ínyemre, hiszen nem épp azért jöttem, hogy naphosszat füvetnyírjak, de belefér. Bele kell, hogy férjen, nincs mese. Bájdevéj a mai volt messze a legszarabb nap munka terén. Az idő sem kedvezett, unalmas is volt és fárasztó is. Egész nap egy kényelmetlen kezeslábasban vágtam motoros kaszával a reggel még nyirkos, napközben esős, délután már az max csak az izzadságomtól nedves füvet.

Na de ez legyen a legnehezebb meló...

Kezdjük sorjában mivel is tölöttem az időt az elmúlt egy hét alatt: Már az első nap befogtak, bár ravaszul megkérdezték, hogy van-e hozzá kedvem, de mivel az első napokban mindenre igennel válaszoltam, így beleestem a csapdájukba. Mondjuk az nem volt para annyira. Egy fűnyírótraktorral kellett körbedodgemeznem a fater halastavát. Egy két majdnem beleborulástól eltekintve ez egész könnyedén ment.

Másnap címkéztünk, és dobozoltunk.... körülbelül fél nap alatt bedobozoltuk a Hernyák Birtok éves készletét. Mivel minden gépesített, annyira nem is csodálkoztam ezen.

Harmadnap szőlőmunka, itt most a törzstisztítás és a hajtásválogatás a menő, mi is ezt végezzük serényen a 10 hektáron. Mikor másod, mikor harmadmagammal.

A 10 hektár elszórva terül el, mintegy fél-1 hektáronként, és egy 10-15 km-es körben helyezkednek el. Kezdem már egész jól kiismerni magam a környéken. Ma először próbáltam meg GPS nélkül hazatalálni az intermarchéból. :)

Amerre csak ellátni szőlő, és mindenhol dolgoznak. Azért jó ezt látni, hogy itt ennyire él a falu. Halál természetes, hogy a fél falu ennek él: szőlészkedik, borászkodik, dolgozik a földeken... Bízom benne, hogy otthon is a helyükre kerülnek a dolgok és újra sok embert fog eltartani a mezőgazdaság.

Mindegyik szőlő Guyot-művelés. Nincs kivétel. Nincs mese. Van viszont Sancerre AOC, ami pontosan körülírja milyen sor és tőtáv lehet, ésatöbbi ésatöbbi. Így aztán tényleg össze lehet hasonlítani a szőlőket, kinek takarosabb, kinek rendezettebb. Nagy különbségek nincsenek. Mindegyik rendezett.

Nagy fegyelemmel gondozzák a szőlőt itt. Legalábbis a "mi" pincénkben. Gená a moldáv segédmunkás, vagy a Baptiste a velem egykorú trónörökös mindent megmutat, elmagyaráz. Követhetőek az utasítások, szépen haladok is velük mindig. Vicc amúgy, hogy a második nap le lettem ellenőrizve, mert Gená szerint nem úgy csináltam a hajtásválogatást ahogy kéne. Nem akarok belemenni kinek van diplomája miből, nem is vitatkoztam vele, errefelé a hagyományok szentebb dolgok mindenféle diplománál. Amúgy nem mondott hülyeséget később beláttam. Én szerettem volna kicsit jobban megritkítani a szőlőt, mondván később kevesebb munka lesz vele, ő alig nyúl bele. Ráhagyom.

Gená jó munkásember. Valamikor kb 5 évvel ezelőtt ragadhatott itt, amikor is hasonló cipőben járva, mint én, stázsolt ennél a pincénél, és beleszerett a vidékbe.

Vagy egyszerűen csak mérlegelt és rájött, hogy Moldáviába az életbe nem kapar össze szőlőmunkából egy 5ös BMW-re valót. Merthogy Gená letelepedett itt, és megvette élete álomautóját, egy legalább már 10 éves bömbit. Itt ezzel járnak a Szerencsés Lacik.

(megjegyzem Szerencsés Laci a Hernyák Birtok egyetlen "állandó" besegítője, sokszor kelek arra, hogy az etyeki napfelkeltében csicsergő madarak énekét berregő Simpsonjával tönkrevágja) Neki ez jutott, mármint a kopottkék Simpson, meg a Multifilter, nyugati kollégájának bömbi és aranymalbi.

Más különbség is van azért a két úrfi között. Gená a munka hőse. Precízen, kitartóan, szorgalmasan dolgozik. Irígylem az itteniektől. Nem akarom tudni mennyi pénzt kereshet egy hónapban. Biztosan eleget, ha ennyire serényen végzi a munkáját. Napi 50-100 Euróért, lehet én is fürgébben hajolgatnék a 20-30 cm-es törzsekhez.

Szerencsés Laci talán még annyi pénzért sem. Mondjuk tény, ilyen fizetésre komoly szakembereket lehet találni. Nem lenne ez másként otthon sem. Amíg viszont nem tud egy kis gazdaság ilyen összeget áldozni egy szőlőmunkásra, addig az általa végzett munkán sem szabad csüggedni.

A szőlőmunkára visszatérve, sok sok új dolgot láttam, ami csupa apróság, bele sem megyek a leírásukba, otthon majd mindenről beszámolok személyesen. Sok praktikus dolgot látok, aminek egy jelentős részét tudnánk otthon is alkalmazni. Más a támrendszer, kisebb, egyszerűbb, de jól működő. Ezzel kapcsolatban sokat tudok majd mesélni. A kis guyot művelésmód is nagyot tetszetős, bár szó mi szó több vele a munka, és minőségben nem tudom mennyiben jelent többet.

Egy átlagos napom így néz ki:

7:00 megcsörren az ébresztő. (lenyomom)

7:20 ténylegesen fel is kelek

7:40 reggeli (csak édeset esznek. imádják anyu lekvárjait, én szintúgy, és finom édeskés kalácsokkal fogyasztják reggelre a világbajnokian-fos kávéjukat)

8:00 kezdődik a munka

12:30 ebédszünet, ami kb a délutáni műszak előtt 10 percel fejeződik be

13:30 délutáni műszak

17:30 a munka vége, irány a virtuális otthonom, az internet világa

Egyszóval egy hét elteltével nem tudok más szót találni az itt végzett munkára, minthogy tetszik. Egy dolog bánt csupán, hogy ezt a sok munkát amit itt végzek nem otthon teszem, és nem a mi szőlőnk, mi borunk lesz tőle szuperjó, hanem az itteni. Nagy évjárat lesz itt a 2010, ezt ők még nem tudják. :)

A szervezettség, és nem győzöm hangsúlyozni a hagyomány a két kulcs. Jól bevált rutinnal végeznek el minden teendőt napról napra. Nincs késés, nincs csúszás, nincs kapkodás. Ehhez viszont még egy dolog van ami fontos: ismerjük fel a korlátainkat erőben, energiában és időben, és ne vállaljuk túl magunkat!

Á deman! Toma

Amikorra is végre sikerült kipihennem az utam fáradalmait, és végre hozzászoktam már ahhoz is, hogy nem a saját ágyamban ébredek. (bár ez otthon is elég gyakran előfordul, szóval nagyon sosem lepődök meg, legfeljebb, ha valaki horkol is mellettem, és az történetesen nem a Bijou).

Az első szombati napomra nem kis tervet eszeltem ki, mintsem hogy beveszem a fővárost Párizst. "Akkor és ott még jó ötletnek tűnt" hogy egyik kedvenc filmemből idézzek. Később sem bántam meg persze, csak a közlekedéssel voltak kisebb fennakadások.

Kezdjük ott, hogy a 200 km-es szakaszt kb 3 órába telik megtenni, ami még nem is lenne fárasztó, egy Etyek-Sancerre-t követően, viszont az autópályadíjak hamar kedvét szegik minden utazónak! Amikor átléptem az országhatárt már szembesültem ezzel. Legelső nap összesen 31 Eurót fizettem csak a francia pályákon. Volt olyan kapu, ahol már készítettem az aprót, mikor odaértem, majd kibökte, hogy 26 euró lesz Monsieur. Na mondom baszki, egyszer kérjétek ki nálam a számlát...

A párizsi úton oda vissza 20 euróba megússza az emberfia, plusz az üzemanyag, és akkor még a gumikopást nem is számoltam... :P

Gyerekek azért mostmár nem is tudom hanyadszorra voltam Párizsban, 6-7 alkalommal már tuti megjártam, de amikor az autópályáról megpillantom a távolban az Eiffel torony csúcsát, az azért elég felemelő érzés. Később is így volt akárhányszor is haladtam el a Louvre, a Notre Damme vagy a Szajna partja mellett...

Na de kezdjük az elején, hogy miért is volt olyan fontos pont ezen a napon Párizsba látogatnom... Aznap tartotta nyíltnapját ugyanis a világ egyik leghíresebb főzőiskolája a Le Cordon Bleu Paris. Természetesen mint meghívott díszvendég, tisztelettel vettem a felkérést, és nagy örömmel képviseltem kis hazánkat a francia gasztronómia bölcsőjében. :)

A megérkezés: bőven hagytam rá egy órát, és pontosan meg is érkeztem a kívánt városrészbe 9 órára, (a nyílt nap 10-kor kezdődött). Gondoltam ledobom a kocsit, és nyomok egy Croissant-t a közeli piac mellett. Na a nagy túrót. Párizsban lehetetlen parkolóhelyet találni. Hétvégén amúgy nem kell fizetni, és ilyenkor gondolom aki pénteken talál magának az hétfőig ott is hagyja az autóját. Fél órába telt mire találtam egyet a tilosban. :) Annyira azonban még nem megy a francia, hogy telefonon érdeklődjek a rendőrségnél, hogy melyik telephelyen láthatom viszont a kicsikémet, úgyhogy kerestem magamnak inkább egy olyan helyet, ami minden szempontból szabad. Találtam is, de nem túl közel, ami azt eredményezte, hogy bár mint később kiderült 2 utcára, és 3 percre voltam az iskolától, nekem sikerült ezt 12 utcára és 28 percre bővítenem, ami azt eredményezte, hogy persze elkéstem. Nem volt gázos, volt aki az apjával jött, az sokkal gázosabb volt.

A nyílt nap nagyon érdekes volt. Körbevezettek a az iskolában, ami 1885 óta üzemel, előtte egy kórháznak adott otthont az épület, és ezért elég érdekes, sokszor kis folyósókon kis "kórtermeken" keresztül vezetett az út az egyik teremből a másikba. Nem pont ekkorának gondoltam, kicsit nagyobbra gondolta, de sokkal családiasabb, bensőségesebb a hangulata a kis mérete miatt. Nem lenne gond, ha ez a parányi méret a kurzusok árában is visszaköszönne. Viszont ez itt fordítottan arányos, de ne menjünk ennyire előre.

Miután megnéztünk minden termet, és még egy két éppen folyó órára is bepillantottunk, megkínáltak kávéval (az ő borzalmas kávéjukkal, ami olyan szar, hogy sztem ebben is elsőek a világon), majd bevezettek az egyik előadóba. Nagyon érdekes képzeljetek el egy berendezett látvány konyhát, melynek a túloldalán egy lelátó van, ahol a hallgatók foglalnak helyet. Bemutatkoztak a Chefek, a Sommelier-k, az egyébb tanárok, és szóltak pár szót az iskola működéséről. Ezután levetítették egy projektoron a Borkultusz gasztroperceinek válogatott részeit... nem is gondoltam volna hogy náluk is ekkora népszerűségnek örvend. Kicsit kínos volt, de a jól megszokott rutinnal tűrtem amíg mindenki helyet foglalt mellettem egy fotó erejéig.

A minta órán bemutattak egy "entré"-t azaz előételt, és egy desszertet, illetve hozzájuk tartozó borokat jellemezte a Sommelier bácsi. Tetszett a dolog, még pár hasznos információt is szereztem. Hazafelé egy jól megpakolt csomagot is kaptam, amiért már érdemes volt benézni. Kifelé viszont vegyes érzelmekkel távoztam. Látogatásom alatt is már motoszkált a fejemben, és a végén is ez maradt meg bennem, hogy a fél éves kurzusukért kért 6 millió forintot sok más helyre is be lehetne fektetni... talán hasznosabban! De ezekről a gondolatokról majd később...

A nyílt nap után világi cimborámmal a kint munkálkodó és szerelmeskedő Olivérrel (alias maci) találkoztam, amit legalább annyira vártam már, mint a Le Cordon Bleu nyílt napját.

A diadalív mellett dolgozik a Hilton szállóban, úgyhogy oda beszéltük meg a találkát, és mivel még volt egy kis időm amíg végez, a közeli Champs Elysées-n bolyongtam és csodáltam a váci utcás kirakatokat. Itt minden pöpec dolog kapható. Az Adidas-ban helyben olyanra hímzik a surranódat, amilyenre megálmodtad, még a nevedet is ráhímzik, a Nike-ban szintúgy, és persze már kapható náluk a legújabb Nemhiszedel Jordan meg miegymás. Kinéztem egy Pimpes Ray Ben szemcsit, amit azonnal megveszek amit megjön az ösztöndíjam amit kajára meg benzinre kaptam!

Megjött Maci, nyakamba ugrott, kizsebelt, vagánykodtunk még egy kört a korzón, majd elindultunk hozzájuk, merthogy a külvárosban lakik. Párizst a külvárossal együtt 10 millióan lakják, ennek szinte a fele nő. :D Hittétek volna. És még egy fontos adat. Franciaországban nincsenek szép nők, egyáltalán... de Párisz kivétel vazze!!!

Én nem tudom mivan ott, de főleg persze a sétálóutcán (ahol lehet csak túristák mozognak) beszarok mennyi szép (nekem szép, másnak lehet csak egzotikus) hölgyemény kacsintott vissza rám. Jó volt nézelődni kicsit...

Ezután éltem át életem egyik nagy élményét, ami nagy valószinüséggel örökre emlékezetem marad számomra, ez pedig nem más, mint a Diadalív körforgalma. Komolyan mondom minenki próbálja ki egyszer az életében. Pont olyan mint egy autós játékban amikor beautózol egy állatkertbe. Kb 8 sáv, kifestetlenül, Kressz áthúzva tábla a bemenetelkor. Komolyan mondom, ha Maci nem ül mellettem, még mindig ott helyszinelnének. Nem értem ez hogy működhet ott, és hogy nincs folyton baleset, de nagy nehezen kijöttünk a megfelelő kijáraton.

Soha, ismétlem soha többet nem fogok bemenni ebbe a körforgalomba, de örülök, hogy egyszer megtettem. :)

Macival hazaértünk, Auchanoztunk, vicc, itt automata a kassza, te húzod le amiket vettél, és utána fizetsz a kártyáddal. Szerintetek ez meddig menne otthon. Minden bodzaszedő Auchanba járna a családdal. Nem is megyek bele...

Otthon besöröztünk, és valószínüleg életem egyik legpletykásabb délutánját töltöttem el vele. Nagyon szép helyen laknak, gyönyörű kis apartmanházban a kedvesével. Több szempontból irígylem, de a munkáját nagyon nem. Nem is tudtunk sokáig beszélgetni az este, mert másnap 5kor már indult is munkába. ...valamit valamiért!

Én úgy terveztem reggel még bemegyek Párizsba császkálni, bár vasárnap a franciáknál minden zárva van. Nekem a szemem volt egész délelőtt. Olyan jót aludtam a világ legszarabb matracán, ami tökéletesen alkalmatlan az alvásra, de ott és akkor leszartam. No nem szó szerint.

Délután 1-re volt megbeszélve egy randevúm egy ismeretlen francia lánnyal, Camille barátnőjével (Camille Maci kedvese), aki aznap a segítségemre volt a nagyvárosban. Tudott is ám segíteni, mert nem könnyű egy idegennek boldogulni ott. Megnéztem (kb letudtam) így végre a Louvre-t. Amitől csak az első 2 órában hajoltam el, utána már besokaltam tőle. De nem hiányzik már az életemből a Mona Lisa sem. Egy saját tudatlanságomból eredendő kis mallőrt is megosztanék: A Mona Lisával szemben van egy óriási kép. Itt Jézus ül egy asztalnál, nagyon hasonlít az Da Vinci Utolsó Vacsorájára, és mivel én azt még nem láttam, és mert a Louvre-ban voltam, gondoltam ez az.

Viccelődtem is a csajszival, hogy én kisebbnek gondoltam, meg, hogy otthon van egy rágógumim az Utolsó Vacsora utánra (amit Zsútól kaptam és féltve őrzök).

Nem vette a lapot, de én sem, hogy beégtem.

No problem, végre nagy nehezen átverekedve magunkat a Mona Lisa előtti tömegen, elértünk az egyiptomi kincsekhez, ami a legjobban érdekelt engem. Ebből is aztán annyi van, hogy a végére meguntam. Nem is volt már időnk többet bent lenni, mert Maci végzett a munkájával és még taliztunk egy utolsót. Kajáltunk egyet a Place Saint Michelen, és nyakamba vettem az autópályát egy parkolási bírsággal a szélvédőmön. Amit tutira nem fizetek be, mert a béna parkolóőr nem tudtam megállapítani, hogy honnan jöttem, így csak annyit írt a rendszám mellé, hogy külföldi-ismeretlen.

Gondoltam, hogy a jövőben ne legyen félreértés ilyen esetben, egy I love HONDURAS matricát felragasztok a rendszámom mellé.

Így ért véget a Párizsi utam, ami mély benyomást tett rám. A város közvetlen hangulata, pezsgő élete, nagyon hatással tud lenni az emberre. Hirtelen azt gondolja szívesen lakna itt. Aztán mikor jobban belegondol, hogy milyen lehet érvényesülni egy 10 milliós városban, ahol rengeteg a bevándorló, és mint külföldi munkavállaló téged is ebbe a kasztba sorolnak, kicsit elmegy tőle a kedved.

Kihagytam direkt e hétvégi programomból a szokásos látnivalókat, Eiffel torony, Notre Damme stb, stb, mondván, hogy már egy tucatszor láttam. Viszont hazafelé induláskor könyveltem, hogy rosszul tettem. Ezek nélkül nem volt teljes a Páriszi hétvégém...

Van mit pótolni, de úgyis lesz még rá alkalmam ezen a nyáron!

Bissous! Toma

...de csak mert hétfő pont ünnep volt. minden szempontból. túlságosan is odatettük a pontot az I-re, és hát ha bárkinek is javasolhatom, ha hosszú útra indul és egyedül vág neki a kilómétereknek, akkor szolidan csapjon a lovak közé az utazás előtti napon.

Merthogy az 1600 kilómétert félig kipihenten, csak félig pöpec levezetni. ó de ki emlékszik már erre. a lényeg, hogy egyben, egészségben, szerencsésen megérkeztem, mintegy másfél nap alatt.

A fogadócsalád kedvesen fogadott, megmutatták a szobámat, majd miután kipakoltam a csomagjaimat körbevezettek a területeiken.

persze én csak ámultam bámultam, próbáltam befogadni a sok sok információt, és a táj szépségét, ami igazán magával ragadó. elképzelni el lehet, mint ahogyan én is tettem mikor még otthon voltam, de itt megélni, élőben látni, érezni a hangulatát egészen más. Így aztán meg sem próbálom leírni a környezetet, beszéljenek majd inkább helyettem a képek, melyeket hamarosan fel is töltök ide, na de ne menjünk ennyire előre.

A borászat ahová érkeztem 10 hektáron gazdálkodik, ebből 10 hektár szőlő.... hogy hogy nem egy borvidéken... kizárólag Sauvignon blanc és Pinot noir szőlőfajtákkal foglalkoznak 70 - 30 %-os arányban. 350 hektó bort készítenek átlagosan egy évben, ami közel 40-50 ezer palackot jelent összesen ha jól számolom... (márpedig matekból mindig is jó voltam, amint azt tudjuk)

A falu neve Bué, mely 5 km-re van Sancerre-től. Sancerre a borvidék névadója, egy gyönyörű kis városka, mely egy nagy domb tetején foglal helyet, és a világ egyik legjobb Sauvignon blanc-jai származnak innen. Messzeföldön híres a boráról.

Ez azzal is jár, hogy akinek itt szőlője és abból készült bora van, annak nagyjából garantáltan nem lesznek eladási gondjai a jövőre nézve. Amerika, Belgium, Kina, Németország meg van veszve a Sancerre-i borért. Ami ez esetben szó szerint értendő...

Jól bevált dolog ez mindenhol a világban, hogy ilyen olyan borkereskedők felvállalnak egy neves borvidék noname pincéjét, megalkusznak vele egy kedvező árban. felvásárolják a palackjait, és aztán felfuttatják az adott országban mintha az egyik legjobb francia terroir pincészet bora lenne. Így lesz az itt még 6 euros Sancerri bor 20-30 Euro a polcokon. ...messziről jött ember azt mond amit akar, hogy a közhelyeknél maradjunk.

(Az itt termelő borászok nagyon hasonló címkével jönnek ki a piacra, és nem is annyira az egyediség a legfontosabb szempont náluk a design-t illetően, mintsem a tradíció, és a könnyen beazonosíthatóság. A címkén legnagyobb betűkkel nem a pincészet neve van, hanem a régió, jelen esetben SANCERRe. ez adja el a bort, nincs mese...)

Így van ez annál a borászatnál is, ahol én dolgozom. Nincs is ezzel baj. Illetve az értékveszteség, értékrendveszteség nem a szőlőben és nem a pincében keletkezik, hanem a kereskedelemben, ami nem az én világom, úgyhogy inkább passzolom is a témát.

ami szembetűnik már messziről, az az, hogy mennyire kicsattannak a jóléttől. Egy darabig nem jutsz szóhóz, nem térsz magadhoz, hogy ez most akkor hogy is van, hogy lehet itt kolbászból a kerítés, otthon meg miért nem így van, de a végén rájössz, hogy nem velük van a baj, hanem velünk.

ez itt tök természetes. a helyiek keményen dolgoznak nap mint nap, megbecsülik a munkát, precízen, profin, kitartóan, és jókedvűen dolgoznak, és ez meg is térül nekik minden szempontból.

Jelzem egy nem sokkal nagyobb borászatról beszélünk, mint a miénk, és sorolom a felszereltségüket:

2 db hidas traktor, ezzel végeznek minden permetezést, csonkázást, talán még a szüretet is. természetesen van hozzá minden felszereltség

1 db normál nagy traktor, egy kis fűnyírótraktor, 1 kis lánctalpas traktor

2 targonca, 1 elektromos béka, 1 sima béka (jelzem mi már hosszú ideje spórolunk egy sima békára)

nagy prés, nagy szűrő, nagy palackozógépsor, és címkézőgépsor, és nemhiszedel dobozológép...

van 4 autójuk, márkákat nem sorolom, de a kurvaanyjukat! :)

plusz 3 veterán autó, 5 motor, 1 quad,

jabocsánatkérem van egy halastó.... meg amiről még nem tudok.

minden nap ér meglepetés... pl tegnap előtt megnéztem a mosókonyhát 3 mosógépük van...

ettől függetlenül nem tudok annyira irígy lenni rájuk. nem is cserélnék velük. jó látni, hogy ilyen jól élnek ugyanabból, amit mi otthon csinálunk. csak mi jobban... mármint jobban csináljuk.

Azért ha mást nem is tanulnék, csak a titkukat, amit már egyébként kapisgálok, és otthon ezt a szervezettséget meg tudom valósítani, már nyert ügyünk lesz. Ők sem varázslók, mindenki utánuk csinálhatná ezt Magyarországon is. Hajrá!

Nos első bejegyzésnek kérem legyen elég ennyi, remélem be tudom hozni gyorsan ezt az elszaladt hetet, és aztán már sokkal érdekfeszítőbb történetekbe belekezdeni, mint pusztán a tényekről írni. Ígérem idővel jönnek majd a vicces sztorik is, merthogy már tudnék mesélni párat...

Írjatok, ha valami kimaradt, és kiváncsiak lennétek rá!

Hamarosan folytatom! Addig is béke veletek!

Á bientót! Toma