Üdv mindenkinek.

Nekikezdek a harmadik, remélhetőleg remekbe szabott, és lebilincselő bejegyzésemnek.

Vasárnapot írunk, ami annyit tesz, hogy ma nem kell dolgozni. Ez lefordítva nálam annyit jelent, hogy a reggeli vitaminjaimat már sörrel veszem be. Kell egy kis lendület a naphoz. No azért nincs ez mindig így, de valahogy a mai napot kedvem volt egy jó búzával indítani..

Egy órát vesztettünk, amit egyetlen egy dolog tud kamillázni nálam, az pedig a következő:

-Gyerekek, tegnap kettesem volt a francia lottón.

8 egész eurót nyertem. Nem semmi, ebből jövőhéten már 4 szelvényt vehetek. Ha paraszt logikával számolunk, nekem pedig az van, akkor jövőheten már 8 találatom lesz. Már csak annak drukkolok, hogy ebből 5 egy helyen legyen. Ha így lesz, platina karókat rakunk, majd a szőlőbe, és az új traktorunkra rendelek metálfényezést is. És talán meg tudom rendelni majd a neten kinézett „Savallo” gumicsizmát. Ami ugye közelebbről vizsgálva nem egy olasz designer által tervezett divatcsizma, egyszerűen csak a Saválló jelzésről koptak le róla az ékezetek.

Azt hiszem lenne még pár baromság, amit nélkülözhetetlennek tartanék, amint megnyerem az eurómilliókat, de ezt most hagyjuk.

Térjünk vissza frankofóniába, biztos mindenki arra kíváncsi mik történnek velem a hétköznapokban.

Szerencsére van módom edzeni. Hétköznap kétszer is bemegyünk Epernay-be, a legközelebbi városba, és ott egy fitnesz terembe emelgetjük a súlyokat. Jót tesz nekem, és végre nem kell 20 kilós kövekkel bíbelődnöm, mint anno Sancerre-ben. Na de annak is meg volt a maga bája.

Itt a csigaevőknél nagyon nyugatiasan kondizgatnak az emberek. Kell venned egy belépőkártyát, amivel éjjel nappal bemehetsz a terembe, csak le kell húznod az ajtó előtt egyszer mielőtt belépsz.

Se recepciós, se személyzet. Néha ott egy csajszi, aki segít ha valaki beszorul a mellgépbe, de ennyi.

Képzelem mi lenne otthon. Kolompár Marlondbrandó és csapata a helyi Supershop kártyát megspékelve nyolcadmagukkal törnének be minden este, és szúrós szemmel néznének minden további vendéget, aki a „gépük” közelébe megy. Talán nem is éreznék jól magukat, mert nem Sterbinszky üvölt a hangfalakból, sőt még csak óriás tükrök sincsenek, ahol a garbóra kitett fukszaikat csodálhatnák, vagy éppen befeszített bicepszeiket nézegethetnék, ami mellesleg úgy néz ki, mint egy teleszart zokni.

Itt az edzés végén bárki kávét, teát készíthet magának, tiszta kulturált az egész. Szinte mindegyik futó, vagy tekerő gép előtt mini LCD tv-n nézheted éppen, hogy melyik pillanatban robban fel a Fukoshimai hőerőmű hatodik blokkja.

Két számomra is értékelhető dolog van. Az egyik egy nyugiszoba, ahol csendes zene szól, a padlón puha szőnyegek, a falon pedig 4 LCD tv-ről szólnak a javasolt tornamutatványok. Jómagam itt nyújtani szoktam, ami egyre jobban megy. Mire visszamegyek, a tavaszi spárgát, már nem csak főzni fogom a vendégeknek, hanem egy Prince szám dúdolása közben be is mutatom nekik.

Van ilyen nyújtópad is, ami még tetszik. Ezt úgy képzeljétek el, mint anno a Van Dame filmekben, mikor kötéllel nyújtották a pancser lábát, hogy tökéletes legyen a forgórúgása. Na én is be szoktam ezen állítani magamnak 2 perceket. Jó kis gyakorlat, picit mazo, de hát még idén szeretném eljátszani a fekete hattyút, úgyhogy valamit valamiért. Csak a nagy nyújtások, spárgák végzésével, nehogy a Hattyú helyett inkább a Diótörőre legyek alkalmasabb a végén.

A tánc már nagyon hiányzik. Folyton nézegetem a jobbnál jobb videókat a neten, és csüggedek, amikor valami menő programot talál ki már megint a stúdió. Tegnap be is sokaltam, úgyhogy az emeleten félretoltam mindent és nekiálltam bugizni. Kemény lehetett, aki nézte. A neten található House elemekkel kezdtem. Teljesen rutintalanul a forgásokkal akartam bemelegíteni, aminek az eredménye rögtön egy fél órás kényszerpihenő lett, mert úgy megfájdult a fejem az 5. tripla forgás után, hogy muszáj volt leülnöm, mert úgy szédültem, mint kezdő buzi a gőzben.

Kis kitérő után újra nekiálltam, és fel is vettem magam mint a nagyok. Majd miután visszanéztem annyira tetszettem magamnak, hogy a végén annyi videót csináltam, hogy egy egész estét betöltő filmet össze lehetne vágni belőle. A forgás meg már annyira ment a végén, hogy a kivitelezés közben érzett gravitációs nyomás miatt elneveztem Step Up 3G-nek.

Egy kis csemegét küldök, hogy nagyjából ti is lássátok lelki szemeitek előtt a Rural Dance-emet:

https://www.youtube.com/watch?v=997gTM0Repo

A mai napot ezzel a levéllel kezdtem, aztán lassan itt is az ebéd, majd délután megnézzük Flavien legújabb hóbortját. Vásárolt nemrégiben egy világháborús Jeep-et. Éppen felújítás alatt van, és átnézünk a garázsba, megsimogatni egy kicsit. Én is várom már, mert szeretem nagyon a veterán autókat.

Písz mindenkinek! Csók a családnak!

 Akkor magamat megerőszakolva nekikezdek második bejegyzésemnek. Valahogy sokkal nehezebben veszem mostanság rá magam, hogy megosszam veletek az itt történteket. Napközben sokszor eszembe jut pár sztori, de estére fáradtan már nem megy mindig a fogalmazás.

Eltelt egy hét mióta itt vagyok. Gondoltam, hogy gyorsan fog telni az idő, úgyhogy már meg sem lepődök ezen. Annyi minden terv fogalmazódik meg bennem nap közben, hogy nem is nagyon bánom ezt. valamennyire már várom, hogy hazajussak és nekikezdhessek a jobbnál jobb ötleteim megvalósításainak.

A napjaim remekül telnek. Azt csinálom amit a legjobban szeretek.

Egész nap a szőlőben vagyunk. Egy régebbi ültetvény támrendszerét újítjuk fel. Ami először a karók kihúzogatásával jár, majd az újak leverésével. Húzogatás, veregetés... otthon is csinálom, nade nem egész nap... Ma délután például két órán keresztül csak a fémhuzalokat húztam be mindegyik soron. A legtöbb ember negyed óra múlva feladta volna, mert megöli az unalom. De én egy percig sem unatkozom. Folyamatosan jár az agyam. Méghozzá azon, hogy az itt látottakat, tapasztaltakat, hogyan tudnám kamatoztatni otthon. Rengeteg szuper ötletem van már. Mind mind megvalósítható. Nagyon örülök ennek az útnak. A tavalyi is sokat jelentett nekem szakmailag, de ezzel az egy hónappal még teljesebb a kép, ami a francia szőlőtermesztést illeti. Nagy változásokon megy majd át a Birtok 3 éven belül, és az új telepítések is teljesen új szellemben születnek majd meg. Etyeknek még nagyon új lesz a dolog. Sokan nem fogják érteni, nem fogják tudni befogadni, sokan pedig idővel lehet, hogy követik majd. Egy biztos, az itteni minőség igazolja az elképzeléseimet. Megalkuvás nélkül fogunk a jövőben pontosan úgy szőlészkedni, mint ahogyan azt itt is teszik.

Champagne... Skacok, nem tudjátok elképzelni milyen mítosz, milyen fenséges pompa övezi ezt az italt. Amit itt és az egész világon kerítenek köré, az nem semmi. A buborékok szinte már egybeforrtak a szőke hosszú combú nők képével, az Aston Martin krémszínű bőrülésével, a párizsi aranyifjak világi életével... Másképp, más környezetben nem is szabadna fogyasztani.

Hozzáteszem, egy tutajos hosszú combú szőkével, még Mucsaröcsögén a gabonasiló mögött egy Lada hátsóülésén is szívesen kortyolgatnám...

Talán lesz még ilyen alkalom.

A szőlő és annak művelése egyébként nagyon durván formálja az embert. Megbabonáz. Aki nem esett ebbe a szerelembe, az talán be sem tudja fogadni amit most írok. A szőlő éretté tesz. :)

Tudatja veled, hogy az idő múlik. A fiatalság múlandó. Hétköznapokon talán eszedbe sem jut, hogy mire lesz időd az életedben. Amikor a szőlőben tervezgetsz hatványozottan gondolsz rá. A szőlőn ha alakítani akarsz, kell várnod 2-3 évet. Nem olyan mint egy sütemény recept, amit még aznap újra süthetsz, ha elrontottad. Amikor tervezel 10 években kell tervezned. Ma az egyik számolgatásnál ott tartottam, hogy:....és akkor én már 35 éves leszek, aztán amikor meg amikor … lesz akkor már 45. Kemény belegondolni, kimondani. És kemény lesz megélni. Visszaemlékeztem milyen voltam 10 évvel ezelőtt, és mi minden változott, majd belegondoltam mi minden fog változni a következő 10 év alatt. Nagyon jó játék volt, mindenkinek ajánlom, hogy szánjon rá 10 percet.

Vissza a szőlőhöz:

Kiismerni egy élet is kevés. Itt a franciáknál ötödik, hatodik, tizenhatodik generációk váltják egymást. Az előnyüket nehéz lesz ledolgoznunk. És talán nem is erre kell koncentrálnunk. Viszont mégiscsak elképesztő, hogy egy fiúgyermek itt Champagne-ban egy olyan vállalkozást vehet át, amiben az ükapja is dolgozott, és az ő tapasztalatait kell csak továbbgondolni. A hagyományt nem kérdőjelezik meg, hiszen itt az elmúlt több száz évben mindig a legnagyobb minőség volt a cél, sosem a mennyiség. Nagyon komoly ebbe belegondolni. Magyarországon most váltjuk a második generációt. Kommunikálhat bárki bármit, én csak megmosolygom amikor azt látom, hogy 1700-as évek óta borászkodik a család.... ugyanmár. A jelen helyzetben is a legtöbb szőlőtermesztő zsákutcában van. Szemfényvesztő borászokkal van tele a piac. Marketinggel egyenlőre mindent el lehet adni otthon. Persze minőségi, fizetőképes fogyasztóra is nagyobb igény lenne. Bízom benne, hogy idővel kialakul egy ilyen réteg, a sok szemfényvesztő pedig a hosszú évek alatt majd lemorzsolódik, és tényleg csak az értékek maradnak meg ebben a szakmában. Nagyon bízom benne, és remélem nem túl naívan.

Talán nem is szabadna foglalkoznunk a szemfényvesztőkkel. Lehet mindig is voltak és lesznek. Saját magukat becsapva ámítják a népet. Betegség szinten. Elég talán ha a saját munkánkra koncentrálunk, méghozzá maximálisan, és az hozza majd el számunkra a várt eredményt.

Magyarország legjobb pezsgője.... csak ezt ígérhetem. 2 év és kóstolhatjátok is...

Hosszú combúak talán valamivel előbb is, a gabonasiló mögött...

 Nos, akkor kezdjünk is bele. Lassan már egy éve, hogy befejeztem az utolsó blogbejegyzésem. Azóta sok idő telt el. Olykor eszembe jutott ez a kis elektronikus napló. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán otthon is kellene pár sort írnom esetenként, ha történik velem valami nem hétköznapi. De a saját környezetemben olyan nehéz különbséget tennem szokványos és különleges között, hogy nehéz eldöntenem, egy egy történet mennyire kötné le a szíves olvasót.

Itt franciahonban sokkal egyértelműbb számomra, hogy mi az a furcsaság, ami az otthonülőt megbotránkoztatja és mi az ami nem.

Ezen sorok a franciaországi Champagne tartomány, Vandieres nevű kicsiny falujában születnek, ahol még rajtam kívül 300 helybéli hajtja álomra éjszakánként a fejét.

A mai volt a harmadik napom itt, és egyben az utolsó munkanap e héten.

Champagne, mint azt a legtöbben jól tudják, elsősorban a pezsgőjéről híres. Innen ismert szerte a világban.

S mivel idővel én is a pezsgőm miatt szeretnék híres lenni szerte a világban, így úgy gondoltam nem ártana következő felfedezőutamon ezen tájat bejárnom, és az itteni szőlősdombokat meghódítanom.

Nagy szerencsémre a tavalyi évben jó barátságba kerültem Flavien-nel, aki két hosszú hónapot töltött el nálunk Etyeken. Rengeteget segített nekünk a szőlőben és a pincében is egyaránt, sokat mesélt nekem hazájáról és világ egyik legismertebb italáról, a Champagne-ról.

Sorsszerű volt, hogy meglátogassam őket a következő évben.

Kedden délben indultam Budapestről. Ezúttal a légi közlekedést preferáltam a közútival szemben. Azóta is gondolkozom, hogy helyes döntés volt-e. Minden bizonnyal sokkal rövidebb és kényelmesebb az út ebben az esetben, viszont itt helyben igencsak korlátozva vagy autó nélkül.

Gondoltam, hogy majd Flavien visz mindenhová ahová akarom. Nos ez úgy módosult, hogy visz mindenhová ahová akar. Na de nem nagy ügy, kicsit többet ülök itthon a fenekemen. Több időm van viszont olvasni, elmélkedni, tervezgetni.

Az itteni szőlőmunkában talán ez a legvarázslatosabb. Egész nap nem hallasz egy magyar szót sem. Nem csörög a telefonod, és nem kell törődnöd a megannyi kötelező programmal. Otthon sokszor elveszek a részletekben. A sok-sok program, kóstoló, főzés, különböző megjelenés miatt annyi felesleges terhet rakok a saját nyakamba, hogy azt a nagyon egyszerű fantasztikus dolgot veszítem szem elől, hogy milyen gyönyörű is ez a szakma, amit művelek.

Itt külföldön csak ketten vagyunk. A természet meg én. A szőlősorok és gondolatok a fejemben. Mindkettőben rendet kell tennem. A rendrakáshoz pedig csak nekiállni nehéz. Utána remek érzés lesz úrrá rajtunk, mikor csendben élvezzük a rendet. A szobánkban, kertünkben, a lelkünkben.

Tudom ez az első bejegyzés kicsit légiesre sikerült. Ígérem a továbbiakban a megszokott formámat hozom majd. Valahogy most ezt dobta a gép.

Szóval a család és a környezet:

Vandieres semmiben sem tér el a méretéhez hasonló francia vidéki falvak ábrázolásától. Sok szép ízléses ház, mind mind helyi terméskövekből. Gyönyörűen művelt kertek, formára nyírt sövények és fák. Unalmasan szép minden. A kocsik zöme francia, az emberek zöme pedig nagy orrú és ronda. Nyelvjárásukat pedig még egy-két pentagonbéli kódtörő is csak telefonos segítséggel fejtené meg.

A ház ahol lakom nagy. Módfelett nagy, főleg ha a 3 lakót nézem. Igazi családi ház, ahol még az unokáknak is helye lenne. Jómagam a 3. emeleten kaptam helyet, ahol anno Flavien nővére éldegélt. Elképesztően ihletően hatnak rám a rózsaszín és piros árnyalatok a szobámban. Az elhagyott plüssmacik és megkopott Backstreet Boys pószterek mellett, régen használt sminkkészletek és hajcsattok hírdetik, hogy ez bizony egy lányszoba. Reggelenként, mikor felkelek, a tükörbe vetett első pillantásom ébreszt fel teljesen lányos zavaromból, és akkor tudatosul bennem, hogy a tükörből visszaköszönő sármos borostás fiúka nem Kevin a BSB-ből, hanem jómagam.

Általában 7kor kelek, gyors tisztálkodás után már fél 8kor reggelizem.

A gasztronómia itt megér egy külön bejegyzést, úgyhogy most ettől eltekintenék, de sajnos nem egy michelin-es chef a muter. Ez van, minden nem lehet tökéletes. Specialitésa a sótlan ételek, ha létezik ilyen kategória.

Ha már anyukánál tartunk, bemutatom a három tagú családot. Flavien, aki tartja bennem a lelket és hitet, hogy ez egy normális család és nem fog valamelyik tagjuk éjszaka álmomban beleharapni a fülembe.

Ő egy normális, fiatal srác, mindenféle túlzás nélkül. Huszonévesen, a családja ötödik generációjaként veszi át édesapjától ezt a remek vállalkozást. Nem büdös számára a munka, tudatosan építi fel életének minden pillanatát.

A muterről még sokat nem sikerült kiderítenem. Igazi családanya, aki napközben az irodában fogadja a vendégeket, árulja a Champagne-t, ebédkor és este pedig étellel látja el a családot. Kacaja az Alf című sorozatban hallható műnevetésekre emlékeztet. Olyan hihetetlenül aranyosan idegtépően vicces.

Apuka önmaga karikatúrája. Szerintem ha a Vörösmarty téren leültetnénk egy karikaúristának, hogy készítsen róla egy portét, az ott helyben feladná a harcot.

Nem értem sosem, hogy mit mond. Szerencsére Flavien legtöbbször fordít. Vicces, hogy az apját fordítani kell, de úgy látszik őket ez nem annyira zavarja. Szarik rá, továbbra is hadar, és nehéz összetett mondatokat használ. Nem érti, hogy miért nem értem amit mond.

Pedig nekem egyre jobban megy a francia. Körülbelül már tolom annyira, mint Jerzy a magyart.

Kíváncsi leszek ezalatt az egy hónap alatt mennyit fejlődöm majd!

Üdv mindekinek!

Kiss the Chef...