Ismét véget ért egy hét. Nem is akármilyen. Volt ebben minden. Bányamunka, gasztrókaland, rosszullét, felépülés, majd megint egy kis robot. Végre aztán péntek lett, és akár jöhetett volna a méltán kiérdemelt két napos pihenés. Ámde a szenvedélyek viharában, a másik szerelmemnek hódoltam, ami pedig nem más, mint a konyha. Sikerült betekintést nyernem Sancerre legnívósabb éttermébe, mely az elmúlt években sorra vasalta be számos egyéb francia kitüntetés mellett, a leghíresebb gasztrokalauz, a Michelin Guide (pl. 2010-es) ajánlását.

Nem kis izgatottsággal, és várakozással néztem tehát neki a szombati napomnak. A munka 9kor kezdődött. Aucher-ék kisebbik fia, aki épp a gyakorlatát tölti itt ebben az étteremben, természetesen a segítségemre volt mindenben, és előre felkészített az alap dologra. Még szakács nadrágot is kaptam tőle, sőt szakácskabátot is adott volna, de az nem jött rám. Sosem gondoltam, hogy van olyan szakácskabát, ami esetleg kicsi rám, de lásscsodát létezik ilyen.

Mikor megérkeztünk az étteremhez, megmutatta hol a bejárat... a vendégek számára, majd nagy léptekkel már siettünk is megkerülni az épületet, és egy romos, szakadozó fadeszkás fészerhez érkezvén, egy raklapot a bejárati réstől arrébbrakva beinvitált.

Akkor még csak az "áruátvevő" vagy "raktár" részbe érkeztünk. Minden magyar egészségügyi ellenőrnek kiakadtak volna a szemei. Az enyémnek is kissé szoknia kellett, de mivel az én lakhandim sem a rend mekkája, így hamar sikerült aklimatizálódnom a káoszhoz. A fészer sok sok tárolórekeszt, jópár hűtőt, mélyhűtőt, és temérdek bontatlan és már elhasznált palackot rejtett. Egymás hegyén hátán álltak a különböző gyümölcsös kosarak, zöldséges rekeszek és ládák, valamint a fűszernövények cserepei. Az utcáról beszűrődő fényen kívül csak egy helyről szökött be egy kis világosság, és ez a konyha volt. Beléptem az ajtaján és tudtam "megérkeztem", "otthon" vagyok. A konyha, ami többek szerint kicsi, szerintem ideális, barátságos és praktikus méretű. Egy kb 5 méter hosszú és 2 és fél méter széles helység, a legpraktikusabban berendezve. Mindennek helye van, és nem a szakszerűen megtervezett konyha alapján, hanem érzed, hogy itt minden szerszám, minden masina idővel a helyére került, és jó esetben még az idő vasfoga sem mozdítja el onnan.

A Chef: módfelett szívélyes, intelligens, igazán szórakoztató, és állíthatom, hogy egyben szórakozott szakember. Az a fajta, akit mindenki kedvel a közvetlensége, és egyedi humora miatt. Osztom azok véleményét, akik vallják, hogy a jó humor és az intelligencia egyenesen arányos. A bohóckodás, meg a hülyéskedés az más. Azt tud mindenki pár doboz sör után, s attól még nem válik humorossá az ember. Van az a jó mondás is, hogy nem mindegy, hogy egy okos hülyéskedik, vagy egy hülye okoskodik...

Szóval Didier a Chef az első perctől fogva szeretettel bánt velem, kiemelt a kis kuktái közül, akiket mellesleg csak idiótáknak hívott, meg bolondoknak (mindezt persze olyan kedvesen, hogy nem lehet rá megsértődni). Persze nem áltatom magam, ez csak annak szólt, hogy egy messziről jött férfiú elszántan kíváncsiskodik a francia gasztronómia iránt, ő pedig szerette volna ha egy szép emlékként gondolok majd vissza az éttermében eltölött időkre.

Így lesz.

Didier a konyhában, felesége felszolgálóként és háziasszony szerepben, két pincér kisegítővel, illetve két gyakornokkal a konyhában el is látják a napi teendőket. Talán az egyik legfontosabb szereplőt hagytam ki csupán, ő nem más mint Lulu a házikedvenc. Lulu egy kiöregedett, elhízott közepesméretű Sancerri vegyes (kutya). Ha fele ekkora lenne, el tudnám róla képzelni, hogy valami vadász, esetleg vizsla vér csörgedezik az ereiben. Ilyen méretekkel viszont eléggé nehéz a szabadjára engednem a fantáziámat e téren. Lulu nem is a fittségével hódít. Annál inkább az énektudásával. Minden kialkudott falat előtt kötelező a produkció. Vagy a lábát kell emelgetnie, vagy valami chansonra kell rákezdenie. Ez utóbbi nagyon viccesen hat. A Chef sorolja neki kiket utánozzon, Pavarottitól, Jacksonig, mindenkit ismer Lulu, és mindenkit utánoz is. Mondjuk megjegyzem mindenkit ugyanúgy utánoz, na de ez már részletkérdés, és igazán megengedett az elfogultság Lulu esetében.

Lulu nincs diétára fogva, nem nem. Itt nincs éheztetés kérem. Mindenki tömi, nem is csoda, hogy úgy néz ki ahogy. Nem tellik el 10 perc, hogy ne esne le valami a földre. Még azokat a kis cukkini meg paprika kockákat is felporszívózza, amit véletlenül szórunk le.

Na mondom a sok sok szemléletbeli, meg technológiai hasonlóság után még ez a Bijou párhuzam is, hát kész voltam teljesen.

Nem megyek bele a sok sok technikába, receptbe amiket tanultam, még akkor sem ha tudom, hogy páran szívesen olvasnátok. Legyen elég annyi, hogy java részét le fogom főzni otthon, és abból majd mindenki kap. Azon keresztül majd úgyis jobban át tudom adni az élményt amiben e két nap alatt részem volt.

Három műszakot sikerült lenyomnom a Sancerre-i Pomme d'Or étteremben Didier chef keze alatt, és jópár francia recept elsajátítása mellett egy jó nagy adag lendületet is kaptam tőle a további kuktáskodásomat illetően.

Őszintén állíthatom, hogy ugyanolyan nagy motivációs töltést jelentett ez a két nap a konyhában, mint az első pár hét a szőlőben, és ezért nagyon hálás vagyok.

Nem is gondolnátok, hogy mennyi minden új gondolat születik meg a fejemben a nap közben. Aztán mikor arra kerülhetne a sor, hogy mindezt (virtuális) papírra vigyem, a harmadára sem tudok már visszaemlékezni. lehet diktafonnal kellen járnom. vagy egyből a laptoppal. :)

túl vagyok a hét felén, és nem akármilyenre sikeredett ez a nap. A tegnap esti gasztrokalandom nem várt eredményt hozott. azaz annyi mindent kóstoltam, hogy valami nem tetszett a gyomromnak, és ez a mai napomra nagyon rányomta a bélyegét. A délutáni műszakot már nem is vállaltam, elég volt végigagonizálni a délelőtti 4 órás szőlőmunkát a tűző napon. hol a fejem fájt, hol a hasam csikart. vagány volt mindez 5 km-re az otthontól. a gondolataimat most inkább nem részletezném, így is sokan túlzónak véltétek a WC-s bejegyzésemet!

túléltem ezt a napot is, és pontot is teszek rá, nem egy kellemes emlék, szeretném, ha ezzel az eggyel be is fejeződne ezek száma.

És akkor jöjjenek a Sancerre hírek pár gondolat formájában:

az egyik reggel arra lettünk figyelmes Gená hajcsárommal, hogy a traktorok lakta garázs-hangár mellett 2-3 lakókocsi figyel, benne gyanúsan kormos színű egyedekkel. jómagam nagyon nem lepődtem meg, hiszen sok nyugdíjas pár hóbortja ez itt errefelé. vesznek egy ilyen lakókocsit, és azzal járják körbe a francia vidéket. komolyan nem értem őket. a -sokszor luxus- lakókocsi árából kifutná egy menő sportkocsira, és a különbözeten életük végéig hotelokban szállhatnának meg minden nyaralásuk alkalmával. de nem, ők a mini konyhát, mini wc-t, a mini hálószobát választják, csakhogy "otthon" érezzék magukat, és hogy minden alkalommal bekéredzkedhessenek valami kertbe, ahol leengedhetik a több napos teleszart wc tartályukat.

szóval én naívan meg is kérdeztem, hogy mi a szösz, itt nyaralnak? mire a hajcsárom csak annyit mondott: nem ezek munkát keresnek.

nem szaporítom a szót, megérkeztek Sancerre-be a faluvégi cigányok! másnap már össze is barátkozhattam egyik másikkal, merthogy 2 fiúka velünk dolgozik azóta. nem tudom, hogy kapnak-e pénzt, vagy csak ez az ő fizettségük, hogy ott parkolhatnak a garázs mellett, nem kérdeztem meg, annyira nem mozgat. Viszont nagyon érdekes közelebbről tanulmányozni egy ilyen életformát (valahogy a kultúra szó nem jön a számra).

lakókocsiban élnek, pont mint a Blöff című filmben úgy néz ki. pedig anno, amikor a filmet néztem nekem nem jött be abban a "cigányábrázolás", de az itteniek tudatában most már értem. Itt ez a módi. Menő lakókocsi, és oda mennek ahol munka van, vagy lopható víz-áram.

másnapra már belakták a garázs előterét. két kutya a fához kötve, ruhák a szárítón. számomra embertelen körülmények. de lehet, hogy túl pestiesen állok hozzá.

írom ezeket a sorokat a közben, hogy egy olyan könyvet olvasok éppen, ahol a milliomos főhős élete szerelmével irígylésre méltó kalandokat él át a Nevada sivatag kiszáradt földjein egy puszta lakókocsiban. szóval ilyen is van, és talán nemcsak a mesében.

Egészen jól dolgoznak, bár a beszédük az erősen elharapós. Olyan salgótarjáni akcentussal fűszerezik a franciát. meséltem nekik, hogy otthon csinálnak két IQ fighter gyereket, találnak maguk mellé egy Béjjá asszonyt, és sztárok is lehetnének, de nem kaptak az alkalmon. Ők így érzik jól magukat. legalábbis remélem. Sajnálattal, meg keseredettséggel könyvelem ilyenkor, hogy mennyire nehéz lehet kiszakadni egy ilyen világból. nagyon nem hinném, hogy a továbbtanulás meg az egyetemen járnának a gondolataikban reggeltől estig, de ha szeretnének akkor nagyon nehezen tudnám elképzelni, hogy sikerülhetne számukra egy sokkal teljesebb élet.

Mennyire szar, hogy még a mai világban is, a fejlett országokban is determinál az, hogy hova, vagy minek születtél.

na keressünk valami könnyedebb, szórakoztatóbb témát: kiestek a franciák!

sajnálom szegényeket, de ennyire tragikusan játszani. úgy látszik nem hozok nekik szerencsét: ez a sok eső, viharok, most meg a VB...

tegnap egy kocsmában félrészegen, vagy tán egészen... egészen jól ki(próbáltam)fejteni a véleményemet a bukás okairól! remélem megértitek, hogy ezt most itt nem teszem meg.

remélem emiatt kicsit majd lejjebb megy az Adidas mezek ára Párizsban, mert nagyon megtetszett a szerelésük, és elhatároztam, ha módomban áll majd, beszerzek egyet.

majd feliratozom a hátulján: kissthechef 10-zel

zárom mai, kicsit fáradt, kicsit beteges beszámolómat, de holnap majd újult erővel csapom bele magam a munkába, és ha lesz rá időm, akkor a blogírásba is!

A térerő legyen veletek!

...ami egyet jelent azzal, hogy egy újabb hetet kezdek meg itt Sancerreben, de gondolhatok rá úgyis, hogy egy újabbat tudok a hátam mögött. akárhogy is számolom elérkezett a feléhez az idegenlégiós küldetésem. nem tudom megmagyarázni, de ezt valahogy így is érzem. az első napokban, az első héten, voltak olyan gondolataim, hogy esetleg sok lesz ez a két hóna és, hogy egy hónap alatt is bőven át lehet látni egy borászat hétköznapjait, munkáját. Nos úgy vélem akkor nem volt igazam, vagyis rosszul ítéltem meg a helyzetet. Örülök, hogy két hónapra jöttem, és annak is, hogy még ennyi van hátra. Sajnálnám, és rövidnek tartanám, ha most haza kellene mennem.

ez megy a fülemben! https://www.youtube.com/watch?v=lKExwNOnVzA&feature=related

A hétvégi kirándulás nagy eseményeit le tudnám írni három tőmondattal. Sajnos mind a két nap rossz idő volt, esett, és hideg is volt, így bár csodálatos helyre vittek, mégis leginkább a négy fal közé voltunk beszorítva.

Egy innen másfél órára dél felé lévő nemzeti parkba vezetett az utunk már péntek este. Az út közben is kifejezetten jól éreztem magam. Folyamatosan fel vagyok töltve, ha látom a stílusosabbnál stílusosabb vidéki házak tucatjait. Hitetlenkedve csodálkozom rá mindig, hogy egy egy kis világvégi faluban milyen szépérzékkel élnek az emberek, hogyan építik, szépítik a házukat, gazdaságukat. És értetlenül nézem, hogy mennyire fantasztikusan jól áll a piszok meg a rozsda és az omló vakolat itt egy egy háztájékon.

Nincs mese beleszerelmesedtem a tájba, és mintmár mondtam az életemet is le tudnám élni egy ilyen helyen, ha mindez valahol magyar földön lenne. nincs még egy ilyen hely a földön, mint franciaország...

...szóval másfél óra alatt megérkeztünk egy nemzeti parkba, ahová a nagycsaládok kempingezni járnak. meg gondolom iskolai táborok színhelye szokott még lenni a táj. pár épületből álló komplexum inkább hasonlít egy puccosabb csillebérci cserkésztáborra, mintsem valami menő szállásra, de ez a legkevésbé sem szegte a kedvem. tettünk egy rövid sétát, és elképedtem a hely látványától. Két kedves könyv emléke jutott eszembe a helyről, egyik a Mennyei Prófécia Vicenzája, a másik pedig pont a napokban kiolvasott Viskó-béli menyország. Elképesztően sajnálom, hogy nem volt időm minden kis zegét zugát bejárnom, és minden adottságát kiélveznem a helynek, de hát az időjárás beleszólt. Egy folyó holtága lehetett, nem is tudom biztosan, úgy nézett ki, mintha az lenne. Erdő, tisztások, a vízpart mellett sziklák, melyekről fejeseket lehet ugrani, a parton pedig kajakok, kenuk, minivitorlások várták a bátrakat akik szembe mertek szállni a zord időjárás elemeivel!

S bár mindkét nap szinte végig esett, a szombati napon azért kajakoztam egyet, meg ping-pong (apu szerint ping-pang)-oztam is jópárat a csigaevők gyermekeivel. A napok java részét viszont olvasással töltöttem.

A Viskó című könyvet tudom már a hátam mögött, amit vegyes érzésekkel tettem le az utolsó lapok elolvasása után. Alapjában véve egy modern kori bibliamagyarázat. egy újszellemű, modern kor gyermekének is befogadható istenképet vázol fel, és egy teljesen új szemszögből jeleníti meg a szentháromságot. mindezt egy megkeseredett családapa kálváriájának a tükrében. azok számára akik valamennyire is vallásosak, azoknak mindenkép ajánlom. akik hisznek istenben, viszont elutasítanak mindenféle egyházat, azoknak különösen. számomra kicsit nehezen volt befogadható ez a fajta gondolkodás, mivel életem során sosem volt kapcsolatom sem istennel sem egy egyházzal sem. hála istennek :)

Örülök azért, hogy megkaptam ezt a könyvet, és hogy elolvashattam, ettől is több lettem. A másik amit elkezdtem, és 2 nap alatt már a 230. oldalnál tartok az a Híd az örökkévalóságon át, amit egy másik nagyon kedves barátnőmtől kaptam.

vegyes érzelmeket táplál bennem ez is, de ezt nem tudom letenni. élettapasztalatos, bölcselgetős, szerelmeteses, elgondolkozós, elveket feladós, beleszeretek a főszereplőnősbe... hát ilyen. vannak ilyenek.

alapjába véve kiakadnák egy Daniell Steel-en, de itt a szerelem, és a társaslét nem olyan formában jelenik meg mint egy lovagregényben. Legfőképpen, hogy az író férfi, és egyes szám egyesben meséli a történetét, ami ha hinni lehet neki még igaz is. irígylem ha igaz, bár még nem tartok a végén. majd ma este végzek vele, és Leslie-vel! :)

Ahogy kinézek az ablakomon kezd már sötétedni. Jelzem, amikor ezeket a sorokat írom 22:08-at mutat az óra. Elképesztő.

Ma szerettem volna kicsit tornázni, és lehet neki is látok, holnap nem nagyon lesz rá időm.

Holnap este egy borvacsorára vagyunk hivatalosak, ahol talákozni fogok jópár francia cheffel. az egyiktől már kaptam ajánlatot, hogy egy hétvégét dolgozhatok a konyháján itt Sancerre-ben, ami mellesleg egy Michelin Guide által ajánlott étterem! Gondolhatjátok mekkora dolgot jelent ez nekem és, hogy mennyire várom már!

Üdv mindenkinek!