Üdvözlök mindenkit a Sancerre klub virtuális színpadán. A ma este házigazdája Hernyák Tomi, aki már több mint 2 hete birkózik a francia életstílussal és próbálja az itteniekkel megismeretni, hogy van élet Tokajon túl! Döljenek hátra, de csak annyira, hogy még lehessen látni a sorokat,( aki söröket olvasott már rosszul ül).

Azonnal durrannak a poén petárdák Sancerre szépfiújának szórakoztató szeretet szorbetjéből.

Ám addig is tekintsünk meg egy két rövid hírdetést a jobbikakból:

https://www.youtube.com/watch?v=R8cTcfSooc0

https://www.youtube.com/watch?v=y1GYRTwFbS0&feature=related

No hát akkor köszöntöm önöket, és nagyon örülök, hogy ennyien olvassák nap, mint nap a blogomat. Igazán megtisztelő érzés, még akkor is, ha tudom, hogy a napi 30-40 letöltés közül 35 az édesanyámat illeti. A maradék 5 pedig az általam majdnem azonos oldal címet viseló amerikai meleg blog-ról keveredtek ide, ahol a kiss the chef teljesen más értelmet nyer...

kanyarodjunk vissza az itt tartózkodásomra, hiszen mégiscsak erről kell, hogy szóljon ez az oldal. nos, több mint 2 hete vendégeskedem már, és úgy érzem egyre jobban kezdek alkalmazkodni a család hétköznapjaihoz. Pontosan tudom már ki előtt érdemes Wc-re menni még kora reggel, és ki után nem szanad még csak megközelíteni sem a toilett folyósóját. ezek fontos dolgok.

tényleg, biztosan mindenki volt már úgy, hogy bement egy idegen lakásban a "mosdóhelységbe" (bár a legtöbben ugye nem mosdani szeretnének, amikor kérdik, hol a mosdó? nekik ezt kellene válaszolni a mosdó a jobbra a második, de a fosdó az rögtön balra az első!) Szóval én rögtön balra az elsőre igyekeztem aznap reggel, mikor arra lettem figyelmes, miután megraktam a kis fészkemet a csodaszép virágmintás papírból, hogy elképesztő nagy a csend. Ugyen mindenki átérzi milyen érzés ez. Ilyenkor tudja az ember, hogy tennie kéne valamit, de baj lesz, ha az hangosabb a kelleténél. Próbálja ilyenkor terelni a figyelmet mindenki, de ha kívül csend van, akkor minden értelmét veszti. A rutinosabbak még előtte felkapcsolják a TV-t rádiót, én sajnos kezdetben nem így tettem.

Na és akkor jön az agonizálás: merjem, ne merjem? mi a jobb, ha egy nagy lendülettel vagyok túl rajta, vagy engedjem apránként, hosszan útjának az előző nap vívmányait?

A kérdésekkel egyre izgatottabbá, és kényelmetlenebbé válik a szitu, mígnem a szomszéd szobából hallatszódó halk sóhaj ráteszi a pontot a mondatunk végére: úgyis mindegy! ha a szomszédból még a légy hangja is áthallatszik, ne gondoljuk, hogy a reggeliző asztalnál bájosan lakmározó család elereszti a füle mellett az űrgyűrűfüttyünket. Amatőrök, naív kísérletezőkedvüek próbálkozhatnak némi köhintéssel, de mindhiába. Azzal maximum csak azt érjük el, hogy a reggeliző család számára a hasmenésünkön túl még a tüszös mandulagyulladásunk is világossá válik. (a -milyen csúnyán köhög ez a fiú!-ra ez a válasz érkezik: nem köhög!)

No miután megtörtént a kitörés, és a vulkáni hamu is némiképp lecsendesült, kezdhetjük törhetni a fejünket a kimenetelen. Valami hasonló érzést élhetnek át a színművészek premier előtt, amikor a színparda lépnek. Szinte nem mersz kimenni. Aztán veszel egy nagy lélegzetet (amit később belátsz, hogy jobb lett volna kint venni), és kilépsz a világot jelentő deszkákra.

A reggeliző asztalnál már nem találsz senkit, csak a félbehagyott Nutellás kenyereket. És nincs kérdésed, csak szeretnéd, hogy mielőbb feledésbe merüljön az eset.

Szóval ezek a kezdeti nehézségek már nem a hétköznapom részei. Pontosan tudom mit hogyan lehet kiküszöbölni, és a kis család is egyre jobban befogad. Persze én is egyre jobban kinyílok. Ez még nem jelenti azt, hogy a toilett előtt szólok nekik, hogy halkítsák le a TV-t mert el fogom nekik fingani a Marseilles-t. (több szólamban)

de már tartunk ahol tartunk.

A hétvégém szuperül telt, mondhatni. Nem kirándultam túlzottan messzire sehová, maradtam kb 20-30 km-es körzetben, és próbáltam a helyi nevezetességekkel betelni. Ami nem is olyan könnyű, mint az ember gondolná. Annyi itt a kastély, mint otthon a lepusztult tsz. A legtöbb magánkézben, és mondanom sem kell gyönyörű állapotban. Otthon persze szegény árva gyermekek, meg retardált istenfiák lakják, akik néha szerintem a sötét szobák, hideg falak, nyikorgó ajtók miatt további depresszióba esnek, és esélyük sincs a felépülésre. Ez a tipikus eset, amikor bekerülsz egy diliházba, és próbálsz mentegetőzni, hogy te nem vagy beteg, az ápolók meg csak: -tudjuk, tudjuk! (de már néznek is egymásra, miközben az egyik lefog a másik meg leerőszakol a torkodon 13 kapszulát, melynek a felére azonnal rászoksz, és bekattansz tőle, és nincs menekvés). Hasonlóan működhet a Hit gyülekezete, meg az AloeVera-NuSkin kettős.

A kastélyok pazarok, ámulatbaejtőek, lehengerlőek, elképesztőek, irígylésre méltóak, és befejeztem. A képek majd magukról árulkodnak. Annyit tudok, hogy építési engedély ide vagy oda már egy hete azon töröm a fejem hány torony is legyen majd az én saját kis Etyek-menti kastélyomban. Besza-behu milyenek vannak itt, és halál természetesen lakják. Halál természetesen fogom én is megépíteni a sajátomat, csak még arra nem jöttem rá kivel kell összefeküdnöm az építési engedélyért az önkormányzati hivatalba. (mindenkinek ajánlom 2:07-kor a kedvenc részem)

Szerencsére Etyeken többen is vannak akik ezt tudják, szóval ezzel nem lesz gond.

Magyarország mint tudjuk a lehetőségek hazája, mert hol lenne még ennyi lehetőség bugázni, mint nálunk. Minden becsületes, adófizető bodzaszedő állampolgár tudja ezt Enyingen is például.

A mai nap 2 különböző bolhapiacon is jártam, melyek nagyon viccesek, és hangulatosak is egyben. Viccesek, mert az ember itt aztán mindennel találkozhat, mindent megvehet magának akár utólag, ami a gyerekkorából kimaradt. Mivel nekem ugyebár nincs ilyen, ezért többnyire vásárlásaim a konyhára, étteremberendezési tárgyakra "korlátozódnak", melyekből itt Loir-t lehetnek fakasztani, és melyek természetesen csodálatosak sokszor érdekesek a számomra. Rézedény készletek, ezüstkanalak, vázák, poharak, tányérok. És az árak ez esetben tényleg a földön járnak. Ma vettem egy újabb réz permetezőt mindössze 10 euróért. nagyon jó vétel volt.

Napközben még egy mondatba sűrítve: sütöttem csigát, vezettem egy cabriot, napoztam, fürödtem, és még a körmömet is levágtam. menő mi?

nem maradt más hátra minthogy megköszönjem a mai figyelmet, s elköszönjek, mert így is néhányan túl hosszúnak találjátok a soraimat :) Szép estét mindenkinek!

többek között arra értem, hogy ezeknek mindegy mi történik éppen a nagyvilágban, esik az eső, fúj a szél, tiszta sár minden, ezek dolgoznak. mai nap, mikor kikecmeregtem az ágyamból, csalódottan vettem tudomásul, hogy igen borús napnak nézünk elébe. ezt megkoronázta az a kis kedves hozzászólás a mama részéről, hogy ma majd el ne felejtsem a csizmámat felvenni. na mondom: kabbe!

otthon ha ilyen idő van tutira stoppoljuk a szőlőmunkát. hozzáteszem mindig van egyébb ezeregy tennivaló. Ami úgy látszik itt nincs. szóval egész álló nap a szőlőben erősítettük a támrendszert. Igazi női munka volt, tudjátok a viccet gondolom....

A folyamatos eső a nap végére eláztatta a kezemet, az ujjaim olyanon voltak mint E.T. a földönkívüli homloka. Ami azzal járt, hogy ezután minden huzalfeszítést különös fájdalom övezett. Tulajdonképpen ezeket a sorokat már ujjlenyomat nélkül gépelem...

na azért sajnálni nem kell. tegnap kellett volna, csak akkor nem írtam beszámolót, de délután a 80 hl-es acéltartályok belsejében töltöttem a munkaidőm nagyobb részét, és belülről mostam csilli-villire őket. Az első pár nagyon könnyen ment, ámde az utolsóval meggyűlt a bajom. Történt ugyanis, hogy teljesen ellepte a falát a borkő, méghozzá olyannyira, hogy a sima magasnyomású mosóval nem jött le. Így házigazdáim rányomták a melegvizet, 80 fokosat. Ami azzal járt, hogy a tartályban 3 percen belül felment a hőmérséklet 50 fok fölé, a páratartalom bőven meghaladta az Amazonas őserdeiben valaha mért legmagasabb értéket, az én munkakedvem pedig ezzel pontosan egyenes arányban csökkent. Röviden, ahogy egyre melegebb lett, úgy lett egyre jobban tele a tököm! A ruhám teljesen csuron vizes lett, úgy sikerült mindezt, hogy csizma, esőkabát, és PVC nadrág volt rajtam, mégis átáztam mint a reklámban a nagykamasz lányok...

3szor ki kellett jönnöm, mert már nem bírtam. A ki bemenetel külön poén. Hihetetlen kicsi lyukon kell mindezt megtenni. Komolyan ránézésre nem hinnéd el, hogy itt egy ember befér, még egy asszony talán... Mikor betuszkoltam a két karom, és kifújtam az összes levegőm, és bepréseltem a felsőtestem, eszembejutott Micimackó és az ő története Nyuszinál, bár most nem volt annyira kedves, meg vicces, mint könyvből olvasva.

A következő kép amit a szemeim előtt láttam, hogy kint a helyi TV, Újság, miegymás, és mint stafétabotot, úgy adják át egymásnak a helyet, hogy mind mind képet, videót, hanganyagot rögzítsenek a fiatal magyar fiúról, aki beszorult a tartályba!

Álmaimban szerepelt, hogy itt franciaországban is egyszer képernyőre kerüljek, na de sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ennyire közel tudok kerülni hozzá!

Félre a tréfát, meg akkor egyébként sem tűnt ennyire mulatságosnak a helyzet, kicsit benyálaztam a derekam és hopp már bent is voltam. no para!

Hallom otthon megérkezett a nyár... nem akarom elvenni a kedvetek, és örülök a jó idő miatt, meg, hogy apad az ár is, de azt gondolom nemsokára újból kaptok egy kis esőt. "hozzánk" ezen a héten ért el egy nagyobb esőhullám. Vicces ez a nyár. megjósolni sem tudom milyen termés lesz.

Két hete vagyok itt, és kezdenek letisztulni bennem a kezdeti meghökkenések, ámulások. Nagyjából körvonalazódik az életük a számomra, és lassan le tudom szűrni teljes mértékben mi az amit "hazaviszek" innen, és otthon folytatom, mi az amit nem.

A munkához való hozzáállásuk nekem furi. Mint már talán írtam, számomra túl görcsösek, túl komolyan élik meg ezt a gyönyörű mesterséget. Úgy dolgoznak, mint a bányában. Komoran, gyorsan, szinte habzsolják a munkát. Semmi lazaság, ez nekem nagyon fura.

A méret is számomra határeset, ha ennyi munkával jár 10 hektár akkor kell a túrónak! :)

Szakmailag szerintem sok mindennel le lehetne azért egyszerűsíteni a szőlőmunkát, de ez tök jó, hogy látom ezt is, hogy mi folyik itt, aztán továbbgondolva el tudjuk majd dönteni mi kell ebből otthon és mi nem.

A NYELV: amiről még akartam írni még nektek! Vicc, hogy a legnagyobb sanszom lenne arra, hogy tanuljak, fejlődjek, de nem hiszitek el, mikor oda kerülne a sor, hogy lenne időm egy kicsit tanulni, addigra besokalok a franciából. Nincs kedvem egyszerűen a nyelvtanban elmélyedni. Egész nap pörgetem az agyam, hogy mindent megértsek. Próbálom memorizálni a rengeteg új szót, így estére már nagyon csak a kikapcsolódáson járnak a gondolataim...

Magától is ragad rám sok, bár hogy is mondjam, biztosan nem az az "Oxfordi" francia amit itt helyben beszélnek. Pl házigazdám Jean-Jacques, hihetetlen módon hadar, ami önmagában nem lenne baj, de ezt még megtoldja egy mindenki számára jól kivehető pöszeséggel. na ezt tedd össze! tulajdonképpen állíthatjuk, hogy nyelvi mentorom nem áll messze a hazai Matisz nagypapánktól. Majd regionális nyelvvizsgát kérek a Rigó utcában, ha ilyet lehet...

Azért gondolom, meg érzem is, hogy sokat fejlődik a francia tudásom a hetek alatt. ugyanúgy a türelmem is nagyon nyúlik, meg az önmegtartóztatásom is a plafont fogja súrolni, mire hazaérek. :D

Eltelt már ennek a hétnek is a fele, hehe, aminek módfelett örülök, mert alig várom már a hétvégét ilyen munkatempó mellett. Sajnos az előre tervezett visszaút Párizsba egyenlőre tolódik, mert a pénzem még mindig nem kaptam meg az Eu-tól, és eléggé sanszos, hogy a jövőhétre jön csak meg! Remélem még meglesz addig a PIMP-es Ray Ben-em, mert durcás leszek ha nem, az meg nagyon nem áll jól! Szarul mutatna a kép

Béke veletek! Vigyázzatok magatokra!

Kezdjük közösen egy kis hasizomgyakorlattal:

https://www.youtube.com/watch?v=vX80ynpQ-b0&NR=1&feature=fvwp

https://www.youtube.com/watch?v=GxQL7q7s6zo&feature=related

Dimanche - azaz Vasárnap

Erre a napra volt beígérve nekem a bolhapiac. Várva vártam, imádom az ilyet, s főleg itt Franciaországban lehet gyönyörű dolgokat kifogni. Nemúgy mint otthon, ahol mindennek az ára a plafont súrolja ami már kicsit jobban néz ki. Meg egyébként is örülsz odahaza, ha néha találsz egy jobb minőségű moncsicsit, itt meg fantasztikus darabok kerülnek elő néha egy egy padlásról. Vagy a nagyi kamrájából, úgy hogy ő persze nem tud róla....

Így is történt Jean-Jacques a vendéglátóm elvitt bádogparipáján a közeli, 20 km-re lévő kis faluba, ahol ezen a hétvégén felverték sátraikat az árusok. Minden vasárnap máshol lesz hasonló, ezt utóbb tudtam meg. E héten Sancerre-ben, aztán St. Satur-ban, ami szintén a közelben van, szóval még lesz rá alkalmam, hogy kialkudozzam magam.

Az útról: tulajdonképpen nem igazán tudtam mit vállaltam, amikor egy kivénhedt motorversenyző mögé ültem fel, hogy eljussak a célomig. Jean-Jacques előző élete csak akkor csillant fel a szemem előtt, amikor induláskor először rántott rá a gázkarra.

Amúgy nem volt vészes az út: a kilóméterórát 150-ig, és 26 muslincáig figyeltem. A kanyarokat pedig 3 miatyánkig számoltam. Odaértünk.

A vége felé járt már a piac, mert sokan pakoltak, mi azért végigsétáltunk a tömegen, és én előszeretettel kérdezősködtem különféle rézedényeknél, ezüst étkészleteknél, szódásüvegeknél. Persze ami az én szememnek tetszett, annak az ára sem volt mindig baráti, de végül az ötödik alkalommal rátaláltam az én edényeimre. A legnehezebek voltak, jó állapotban, és messze a legjobb áron. A Büdös francia nő nem akart alkudni, 5 szaros eurot sem, de mivel ennyire még nem megy nyelv, ezért ráhagytam, 40 euroért egy 5 darabos rézedényszett igazán nem a világvége. (jelzem sajnos nem fogok tudni mindenkinek hozni ilyet). Szombaton Bourge-ban, egy konyhai eszközöket árusító boltban a legkisebb rézedény (ami kb teavíz melegítésére alkalmas) volt 90 euro.

Szóval aznap kiköltekeztem magam, de úgy érzem megérte. A szobámban ki is raktam a legszebb darabot, és mindig megelégedetten vetek rá egy egy pillantást.

Ma, hétfőn kemény nappal indult a hét. Traktoroztunk egész álló nap. Viccesen a traktor mögé voltam "kötve" és egy a traktorra szerelt ekét kellett mozgatnom, hogy a szőlők között is meg legyen művelve minden sor. Kemény volt, fárasztó, és figyelni is kellett. Még így is, hogy koncentráltam végig, 2-3 szőlő arrébb lett rakva fél méterrel. Fél másodperc és traktor már ki is húzza tövestül. Én azért mindig gondosan visszanyomkodtam a bakancsommal, hogy nehogy észrevegyék a történteket.

A munka végefelé ismét gondosan számoltam vissza a perceket, mikor is a hajrában egy különös kérése volt Jacques-nak. Vigyem el a Jeep-jét haza, (ami akkor pontosan mittudoménholvolt) dobjam be a fényképezőt, meg keressem meg a garázsban az egyik alkatrészét a traktornak, és találkozunk fél óra múlva ennél és ennél (a mittudoménhollevő) szőlőnél.

Nem ragozom, de helytálltam, és megtaláltam mindent, ami csak jó érzéssel töltött el, és úgy lassan tényleg kezdek kiigazodni a környéken, ami nagy szó itt. Nem egy mezőváros, egy nagy hosszú úttal.

És ekkor jött a munka utáni gyakorlat. Megtanított az öreg, hidastraktort vezetni. Parádés volt mondhatom. Egy szó mint száz a helyén maradtak a sorok, ami nem mindig csak nekem volt köszönhető. Mikor végre nagy nehezen ma 7 óra felé befejeztük a munkát, már alig vártam, hogy csobbanjak egy nagyot a medencében. A mai torna kimaradt, mert még az előbbiből adódó izomlázam sem múlt el, és egyébként is a mai testmozgásom bőven átlagon felülinek volt mondható!

Ennyi ma, így tíz felé fáradtan!

Pusza!